Budapest, 1945. (1. évfolyam)

3. szám - ZAKARIÁS G. SÁNDOR: Régi újévi üdvözletek

"BOLDO Nincs kizárva, hogy Mészáros Mátyásnak 1837-ben már tíz neveletlen gyermeke volt s mire a pusztító árvíz esztendeje, 1838, tört a két testvérváros lakóira : tizenegyre szaporodtak a neveletlen Mészáros-gyere­kek. Valószínű, hogy az »Uj Esztendei Idvezlés« a gyerekek számának növekedésével nem maradt el, mert valahogyan csak ki kellett fejeznie hálaadó mély tiszteletét kegyes jótevőivel szemben s milyen módon fejezhette volna ki, ha nem versben, amit Pesten nyomatott Petrózai Trattnernél, vagy Esztergomban, Beimel József betűivel! Ezidőtájt hódítottak a városban az Almanachok és Evkönyvek is, melyek azóta beköltöztek az irodalom­történet lapjaira. Éppen úgy hozzátartoztak az új­esztendőhöz,mint a négylevelű lóhere, vagy szerencse­malac, amit édes marcipán-tésztából sütöttek a cukrászok és olyan szép rózsaszínű volt, mint a tepsiben sült igazi malac, amit bőven öntöznek zsírral. A szabadságharc leverése után, az elnyomatás évei­ben, bécsi divatnak hódolt Pest az újévi üdvözlések­ben : csipkésszélű papírkártyákat küldözgettek egy­másnak a barátok és az ismerősök január elsején, a csipkeszegélyen belül színes képecske ékeskedett és a boldog újévi kívánság — német nyelven volt nyom­tatva. A bécsi biedermeier bája áradt ezekből az újévi üdvözlőkártyákból, akadt közöttük komoly, művészi kivitelű és akadt vásárias is, az első drágább volt, a másik olcsóbb, de a hiba mind a kettőnél ugyanaz maradt, amíg új életre nem kelt Pest-Budán a magyar szó : a német felírás! A MILLENÁRIS ÉVEKBEN már magyarul nyom­tatják a kémény seprősegédek is újévi üdvözleteiket. Bastoria Vilibald kéményseprő-mester segédei az ezredév első napján így köszöntik »pártfogóikat«: Ismét egy év. mely elmerül A múltnak tengerébe, Ismét egy új évnek derül Sok biztató reménye. De hozzon is áldást, mosolyt. Minden ember fiának. Sose lássuk borúját A boldogság napjának. S hü pártfogóinkra kivált Áradjon szerencse, boldogság. Legyen az ezeréves föld Nékiek — mennyország Az 1900-as évek elején a postás, akinek nyakába hatalmas bőrtáska van akasztva, ezzel a dallal üdvö­zölte újév reggelén a pesti »címzettet«: Nekünk mindegy, ha három emelet: Visszük az újságot, a levelet, Szerelem van benne, vagy számla : Nem látunk a levél titkába. Szép reményeid, címzett, váljanak valóra: Gondolj szeretettel a levélhordóra! Újév hajnalára, a régi Budapesten, költő lett a kéményseprő, a postás, a házfelügyelő, a vice. Versei­ket csengő pénzzel fizette meg a pesti polgár, igaz, olyasfajta alapon, hogy »se pénz, se posztó, búcsúzik a színlaposztó«. Mégis van valami különös varázsa az egésznek, hozzátartozik a város múltjához, a már­már feledésbe merült, gondtalan évek emlékeihez. Mert a szép és kedves emlékek nem múlnak el akkor sem, ha a jövőnek élünk. 134

Next

/
Thumbnails
Contents