Budapest, 1945. (1. évfolyam)

3. szám - LESTYÁN SÁNDOR: A karácsonyi csillag

mára tündöklött egy-egy parányi ajándék, Kugler cukrász gyártmányai, — de a fehér abrosszal letakart asztalon, a színezett csillag is ki volt terítve. Hogy eleget tegyünk a karácsonyi babonának is — hiszen eladó leány volt a háznál — természetesen nem más, mint Etelke nővérem, — férjem, ki szerette az ilynemű tréfákat, illőnek s méltányosnak tartotta, hogy midőn a gyermek-papucsokból kinőttek lábacskái s a hajadonkor selyemcipőibe bujtatá be őket, — azonnal tájékozza magát a jövendőre nézve, azon fontos körülményre, t. i. ki leend sorsának ura, ki lesz idővel férje Ételkének... A babona szerint, a karácsonyestén készült csillag biztosan megjósolja azt. Huszonnégy ágra osztá fel férjem a csillagot s hogy megtudjuk, ki lesz egykor Etelke férje, a csillagnak minden ágára más-más nevet jegyzünk fel s miután betelt, Etelke fejpárnája alá tesszük, hogy hajnali ébredésekor a sötétben elővegye, kibontsa s egyik ágát látatlanul beszakítsa. A beszakított csillag-ágra írott név leend a jövendőbeli férj neve. Sok enyelgés között s oly derülten tevénk meg mindent Etelke csillaga emelésére, mit a karácsonyest babonái előnkbe írtak — ő maga mulatott legjobban közöttünk, — hogy valóban nem volt vége-hossza a bohókás adomáknak, melyek, mint karácsonyesti babonás mondák, szőnyegre kerültek. Férjem igen szépen s ügyesen rajzolt s így Etelke csillaga vidám beszélgetések s enyelgések között, gyönyörűen készült el. Már csak a nevek hiányoztak, nőtlen ismerőseink érdemesebb során kellett tehát végigfutnunk, hogy mielőbb beteljék a 24 ágú csillag. Az egész társaság segített összehozni a férfi-koszorút s így már-már betelt, két ága hiával, az egész karácsonvi csillag. Igen, — de miután egynek üresen kellett maradnia, azon esetre, ha ismeretlen, vagy éppen senki nem lenne a férj, — tulaj donkép csak egy név hiányzék 114 még, a csillag egy ága volt csak betöltetlennek tekinthető s így az lőn a kérdések kérdése : kinek neve legyen ez az egyetlen egy név? Én írom oda a nevemet — szólalt meg váratlanul az ezen időben nők között még igen tartózkodó Petőfi Sándor. Minden szem feléje fordult, férjem önkéntelenül átengedé neki a tollat s Petőfi leült a karácsonyfa alá s a csillag üres lapjára a következő sorokat jegyezte neve aláírásával: Ha e sötét betűk, a miket itt leírok, Lennének a balsors, amely tán téged ér, Elvetném tollamat s nem írnék, bár ha lenne Minden vonásomért egy-egy ország a bér. Etelke átfutva a sorokat, pirulva szorított kezet a költővel, ki zavartan hajlongott előtte, de szó nem jött ajkaira. A meglepő s fájdalom, jelentőségessé fejlődött sorok fel lőnek olvasva s pillanatra elkomolyodást szültek, de amellett nagy tetszésben részesültek. Etelke pirulva vette át a csillagot s megígéré, hogy nem fogja eltitkolni, bárkinek szakítja is be nevét. Ezután estelizni ült le a társaság s kedélyes beszélgetés között, elég gvorsan múlt el az idő, éjfélután egy óráig. Ekkor szétoszlottak valamennyien s mi, boldog ünnepeket kívánva egymásnak, aludni mentünk.« Vachott Sándorné szavaival mondtuk el a karácsonyi mesét. Csapó Etelke nénje a továbbiakban is ilyen elavult s mégis utánozhatatlanul bájos hangon emlékezik meg arról, ami a karácsonyi papírcsillaggal, a tizenöt éves, kékszemű, szőkehajú kisleánnyal és »azon időben a nők között még igen tartózkodó« költővel történt. Ma már mindez az irodalomtörténet lapjain van megírva, bár hiányosan és szárazon, mert az irodalomtörténet nem szereti a muzsikát. Holott ez a karácsonyi történet muzsikál: halványfehér kéz