Budapest, 1945. (1. évfolyam)

3. szám - NÉMETHY KÁROLY: Karácsony Budán, 1944

KARÁCSONY BUDÁN, 1944 (NAPLÓJEGYZETEK) Pohárnok Zoltán fametszeteivel December 24. Elég volt a bujdosásból. Pedig jó dolgom volt. Mindenütt kedvesen, örömmel fogadtak, nem törődve azzal, hogy ottlétem esetleg bajt szerez a vendégszerető háznak. De valahogy az idegeim nem bírják tovább. Legalább a karácsony estet otthon akarom tölteni. Majd két hónapja alig mozdultam ki a szabadba, legfeljebb este s olyan helyen, ahol nem igen találkozik az ember nyilasokkal, Gestapo-ügynökökkel. Tudom, hogy tulaj donképen esztelenség most az utolsó percekben kitenni magam annak, hogy elfogjanak. Hiszen órák hosszat ültem naponta a rádió előtt, hallgatva a londoni, moszkvai leadást. Szorongva lestük : mikor lesz vége ennek a szörnyűségnek. Szeretnők siettetni a sorsot, minden óra szaporítja a németek, nyilasok áldozatainak számát, az oktalan rablást, pusztítást. Csak napokról lehet szó, amíg a hallatlan erővel előretörő orosz hadsereg teljesen körülzárja Budapestet. Akkor pedig meg kell, hogy szűnjék az a rettenetes állapot, amiben ez a város él. Beszélnek ugyan róla, hogy a hidak alá vannak aknázva, közüzemek robbantásra készen, főútvonalak tankcsapdákkal ellátva, házak erősségekké kiképezve. S a német és nyilas rádió állandóan hirdeti, hogy Budapestet az utolsó emberig védeni akarják. De ez nem lehet igaz : csakolyan propaganda, mint minden egyéb hírük. Már csak azért sem lehet igaz, mert ennyire hirdetik. De nem is volna értelme. Elvégre a németek sem teljesen esztelenek, tudják, hogy Budapest védelme legfeljebb napokkal, vagy mondjuk hetekkel tolhatja ki a végzetet. Ehhez nem kell vezérkari főnöknek lenni, egy szakaszvezető tapasztalata elég hozzá, hogy lássa legalább most : a háború végkép elveszett. Gondolom : a német főhadiszállás is csak arra törekszik, hogy hősi pózban fejezze be a harcot s így talán jobb feltételeket kapjon. Kis kézitáskámba berakok mindent, ami belefér s amint kezd sötétedni, útnak indulok. Kedves házigazdáimnál a gyermekek nagyban készülődnek a Szentestére, még megvárom a karácsonyfagyujtást, hadd lássam az örömüket. Telefonhoz hívnak: leányom jelzi, hogy Budakeszi felől a harcizaj mindig erősebb, az orosz előőrsök állítólag már Budapest területén vannak. Kér, hogy ne induljak, veszélybe juthatok. De csak annál inkább nincs nyugtom, most már megyek, akármi lesz is. Búcsút veszek s azzal válunk el, hamarosan viszontlátjuk egymást, — most már felszabadultan. 104