Budapest, 1945. (1. évfolyam)
3. szám - GEREVICH LÁSZLÓ: A Nagyboldogasszony-templom elrabolt
A NAGYBOLDOGASSZONY-TEMPLOM ELRABOLT KIIVICSEI külföldi utazók beszámolói. Ha végignézzük a korbeli inventárokat és testamentumokat, királyi fogadások és esküvők leírásait, a középkori magyar ötvösség hihetetlen gazdagsága és változatos pompájának képe kápráztat el bennünket. A fennmaradt emlékek, a leírásokhoz viszonyítva elenyészők, de így is a legmagasabb európai szintet érik el minőségükkel, különleges technikájukkal (pl. a sodronyzománc) pedig hozzátartoznak az európai középkori művészeti kép teljességéhez. Kincsek jobbára a törökdúlástól megmenekült országrészeken maradtak fenn, vagy onnan kerültek vissza. Ezért Buda és Pest szerepét e fontos művészeti iparban a régebbi műtörténeti kutatás elhanyagolta. Csak a legújabb részletmunkák, okleveleken alapuló, erősen kombinatív, összehasonlító eredményei alapján tűnik ki a középkori Buda és Pest stílusformáló ereje e különleges magyar zamatú művészetben. Az első műhelyek valószínűleg itt is, mint szerte Európában, kolostorokban alakultak. Buda művészi életének e szakaszáról édes-kevés adat áll rendelkezésünkre. Későbbi kincsleltárak szövegeinek vizsgálata alapján tehetjük fel, hogy ötvösségének kezdetei ebben a korszakban gyökereznek. Erzsébet királyné hagyatékában történik említés Szent Margit kövekkel kirakott nagy kelyhéről és színaranykeresztjéről »rostélyos forma munkával«. Mindkettő jellegzetes román technika. Még érdekesebb egy aranylemezzel borított nagyméretű feszület az óbudai egyház kincstárából, melynek lefeszített és elrablott lemezeit Bornemissza Pál püspök vásárolta össze. Ez utóbbi technikában fogantak az európai monumentális szobrászat legelső (X—XI. század) emlékei, keletkezési helyük pedig a középkori európai stílust kialakító vidékekkel esik egybe. A budai művészet összképéből tehát ez a nagyjelentőségű ötvöstechnika sem hiányzott, akár itt készült, akár, bár terjedelme miatt nem valószínű, idehozták. Ezzel a néhány adattal akartunk bevilágítani a vak erőknek abba a homályos vívódásába, melyből egy új korszak, stílus, nemzet született, s aminek legérzékelhetőbb visszfénye a vizuális emlékeken tükröződnék, ha fennmaradtak volna. A budai művészet kialakulásában erre csak következtetni lehet. A probléma vonzó. Képzeljük el a XI. századi magyar látásmódnak zavarát, míg az előtte lényegében új motívumokat megszokja és az új vonalrendszert fogadja el vizuális észrevételei alapmotívumának. Még döbbenetesebb élmény lehetett a figurális ábrázolással való találkozás, a sejtelmes mondák és époszok megfoghatatlan embere vonalak és formák klasszikus képletével kifejezve. Ennek a fölismerésnek valami új és a világmindenséget átformáló gondolkozáshoz kellett vezetnie, amit a kereszténységben készen kapott a magyarság. Kultúrtörténeti vonatkozásban az öv-, nyereg-, fegyverdíszítéseket készítő ötvösök lassan átengedik helyüket a kolostorokban dolgozó szerzeteseknek, akik műveiket elsősorban az isteni fogalomkör számára készítik. Hogyan Buda, a középkor egyik leggazdagabb országának fényűzéséről híres fővárosa volt. Kincsei közül két biztos származású emlék : két kehely maradt az utókorra. A két kehely a mult század végén, eredeti rendeltetési helyére, a Nagyboldogasszony-templom kincstárába került vissza. Szerényen húzódtak meg a ferencjóskás idők kelyhei mellett, majd a szecessziós ízlésű kelyhek rikácsoló dekorációja nyomta el nemesen egyszerű formájukat. A két kehely évszázadokat utazott be, míg eljutott hozzánk s az időállomások, melyekről történetük értesít, a magyar történelem kritikus évei. Azt hittük : végre megérkeztek, révbejutottak. Sorsuk azonban beteljesedett. Az ostrom alatt a Várat esztelenül védő német katonák kifosztották a templomot és a két kehely is eltűnt. Anyagi értékük nem olyan nagy, műtörténeti becsük, a hagyomány tárgyi emlékeihez fűződő, erkölcsi értékük azonban jelentős. Történetük tanulságosan példázza a magyar kultúrjavak életútját. A középkori Magyarország ötvössége a korbeli művészetek legjelentősebbje. Ezt igazolják a fennmaradt emlékek, még többet mondanak a leírások és Kehely részlete (XIV. század) Detail of chalice (14th century) Деталь чаши (14-ый век) Detail d'un calice (XIV« siecle) 100