Budapest, 1945. (1. évfolyam)

3. szám - VÉGH GYÖRGY: Budapest köszöntése (Vers)

BUDAPEST KÖSZÖNTÉSE Kozma Zsuzsa rajzaival Virággal ('S zenével nem fogadtál, nem ünnepelsz, Királyi Városom. S lobogoim sasokként nem lebegnek a félhomályos est hullámain — mégis, mégis ujjongva üdvözöllek. Boldog vagyok, hogy itten élhetek, rendszertelen utcáid rendszerében. S körútaid kerengő áramán, hol minden zeg-zug régi ismerősöm. Nem tudnék élni nélküled, le vagy a napfény és te vagy a víz, kenyerem és borom vagy és gyümölcsöm, foszló tüdőmet éltető najád. Milyen varázshatalmad van fölöttem. Miért őrjöngök néha, messze tőled ? S a honvágy csúfondáros ördögét mi költi föl addig nyugodt szívemben ? A Bädecker Pestjét nem ismerem, nem az a Budapest az én hazám -— a Mátyás-templomot s a Citadellát bámulja csak az idegen kíváncsi; nekem többet jelent a Sándor-utca, a szobros Múzeum-kert, Berzsenyimmel. Arany Jánossal és Kazinczyval — többet az Angyalföld s a Népliget, a Makk-hetes Csikágója s a villák gyülekező helye, a Rózsadomb. A Farkasrét s a rombadőlt Tabán, az Erzsébet-híd csöpp japáni kertje mind-mind egy-egy parányi ékköved. Ó, Városom, fenséges, nagy Királynőm! Lásd, én, ki egyszerű szavakkal élek, most úgy dicsérlek, mint a szónokok: hangoskodással és melldöngetéssel. Csak úgy tudom világ tudtára adni: Szeretlek és szeretlek és szeretlek. Maholnap Rómák várnak s Párizsok. S én félek, félek elkerülni tőled: Párizsban franciául zúg a szél, a Montmartre-on s a füstös Szajna partján — S a tengerpartokon latin habok csodálnák vézna testemet. Én pesti srác vagyok : vagányok és csibészek közt telt árnyas ifjúságom : velük golyóztam templomok mögött, Velük szívtam az első slukkokat, S malac-beszédük kedvesebb volt akkor, mint Vörösmarty áradó zenéje. Aztán, aztán a vándorévek Pestje: a József-körút volt a Himalája, S a dzsungelem Akácfa-utca volt, hol tízen laktunk egyetlen szobában : borbély, ügynök, pincér és utcalány. (Akkor még színész voltam, hősszerelmes, a költőkből csak Villonért rajongtam s azt sem tudtam, hogy Keats és Shelley élt...) Nem tudtam akkor még varázsodat, egykedvűen róttam utcáidat: s egyik háztömb olyan volt, mint a másik. De most tiéd vagyok s enyém, enyém vagy: kormod, porod, füstöd, mind-mind enyém, s barátaim a sarki koldusok, az utcaseprők és hintáslegénvek s bizalmasom sok-sok puccos cseléd. Budapest! Gyöng) e vagy : nem a Dunának egy halk költő magányos életének, ki hozzád menekszik, mert nincsen anyja. Ki aszfaltodból nőtt a csillagokba s kinek te vagy egyetlen otthona. Ha elkerülnék innen, ha a Végzet mégis latin partokra üldöz engem : Az első hópihék s a zsenge bimbó, az Ősz, a Kín, a Hír s a Szerelem, — Királyi Városom : eszembe juttat és sírva mormolom bűvös neved: — Budapest, Budapest. ^ Budapest. .