Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1942

Szeretnék inkább hallgatni, mint toronyban a 'nagyharang mielőtt temetni kezdene, — semmint szólani. De a némaságba beletorpan a fájdalom sajgása, látva e koporsónál a szívetgyötrő tavaszi lombhullást.

Hisz alig neműit el az égi pillanatot időbe ringató bölcsődal, máris szemére hullt „az örök alkonyat" és felhangzik a „Circumdcderunt me“ szívbemarkoló, búsfenségű komor éneke. Egy 17 éves ifjú

„Arcai holt rózsák, szeme hulló csillag

Alakja mint szobor a síron, mozgatlan, néma, hideg, bús.“

Pedig mennyi ígéret, remény, mennyi mindent életbe feszitő akarat, milyen eszményekért heviilő ifjú lélek hajlik vele a tavaszi sírba! Tegnappá lett az Ígéretes holnap és múlttá a biztató jövő.

Kedves, melegmodorú, rajongani- égnitudó ifjú volt, aki mar régen kilépett a gyermekemlékek lélekvirágos kertjéből. Az öntudat hajnalrózsái már virultak arcán, szemeiben fények villantak fel, melyek lelkében gyulladtak meg.

Mint tanító tanára és osztályfőnöke boldogan láttam, hogy élete a jellem eszményéért, a becsület kényes finomságaiért való küzdelembe indul. Tudásával, jó természete napsugaras, mindent kiegyenlítő nyugalmával, a maga ifjú egyéniségének vakmerő tüzével már átesett az iskola alakitó munkáján: az emberré- öntésen és a lélekavatáson.

Szerettük arca szelíd mosolyát, csillogó beszédes szeme tisztaságában őszinteségét, mindig kissé csodálkozóan fel-felvillanó tekintetét, szerény, bárátias nyílt magatartását, példaadó viselkedését és követésre buzdító szorgalmát. Ezért kapta a tanári kartól a felügyeleti bizalmi tisztséget, amelynek betöltésében a kötelességtudás szimbólumává magasult Folytathatnám,... de int az óra,... el kell válnunk.

Utoljára szél Hozzád kedves tanítványom az „Alma Mater“ a lelki anya: kihűlt tetemednél bús szomorú fűzfa. Fájdalmában tehetetlen, gyásztól elgyötört s frissen faragott fejfád előtt mélyen meghajol és azt mondja: vale . . . atque in perpetuum vale! Végül búcsúzom Tőled mint osztályfőnököd. Tudom, ha földi lombsátorod itt is marad, szellemvilágunkban az életrekelés csodái megismétlődnek. Lelked beáll a Hadak csillagos utján Csaba királyfi vágtató ifjú-seregébe és a magyar carte rouge szerint őrződ, mutatod a piros vérrel jelzett örök magyar határt. Így formáltunk egyéniséggé, magasítottunk személyiséggé és neveltünk eszmények lobogótüzű, májusi-szépségű hősévé.