Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1940
8 Egy haldokló irodalmi élet tüneteit látja meg mindebben Mikszáth, amelynek dekadenciáját betetőzte az, hogy a különös volt divatban, nem a szép. O maga ezt így festi le: „Az igaznak helyébe a különös lép, ibolyaszínű szántóföldek és hupikék levelek a fákon. Az emberek lába a vállapockájukból kezdődik. A régi rend megfordul, majdnem a gyerekvers szerint: „Benéztem az ajtón, Bementem az ablakon, Szoba volt az asztalon, Székek ültek urakon.“ Amelyik szem így lát: felviszi a fej értékét is. Az olyan fej, amelyben ilyen szem van, nagy koponya. Egyéb ezen kívül semmi sem szükséges, se fantázia, se megfigyelés, se humor, se poézis.“ (1904 ) Hát bizony, ha ezeket a mozaik-kockákat összerakjuk, nagyon szomorú képet kapunk. Vegyük még hozzá Mikszáthnak az akkori lapokról írt sorait, amelyeket szerinte riporterek, üzletemberek, közgazdák szerkesztenek és ezek mind íróknak vallják magukat, akkor megértjük azt is, hogy miért mondotta: „Oly sok jelentékeny írónk van, hogy öreg Szinnyei kötetek hosszú sorozatába sem bírja a neveiket begyömöszölni és oly kevés jelentékeny könyvünk, hogy egy fél szekrényben is elférne.“ * * * Semmi sincs ok nélkül, tehát a tiszta, magyaros irodalom romlásáért is bizonyára felelős valaki, vagy valami. Tudja ezt Mikszáth is és ezért keresi az okokat. Van idő, amikor az akadémiát teszi felelőssé a bajokért. De csakhamar megállapítja, hogy „aki alszik nem vétkezik, tehát az akadémia nem lehet hibás.“ (1908 ) x\nnál több bűn terheli szerinte a magyar társadalom lelkét. 1896-ban még úgy látja, hogy valaki azzal bizonyítja be szittya eredetét, ha semmi körülmény között nem vesz könyvet. De 1903- ban már megírja az igazságot: „Nem igaz, vesznek könyveket a magyarok, csak nem vesznek magyar könyveket.“ Látja, hogy közönségünk a maga kicsinyítő szemével lenéz mindent, ami magyar, legfőképpen az irodalmat. így esik meg — vonja le ebből a következményt, — hogy Magyar- országon egy-egy Ohnet könyvből több fogy el évenként, mint az egész magyar szépirodalomból. Pedig élesen látja, hogy Ohnet műveinél azok a harmadrangú íróink is különbeket írnak, akiket a közönség még névről sem ismer. Hogy ez így van, abban Mikszáth szerint nemcsak maga a magyar közönség a hibás, hanem — és talán elsősorban — a sajtó is, amely a