Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1940

32 tanú'.,;.;l:iyaimat végeztem és most, midőn célhoz értem, boldogan látom, hogy az elégséges végzettség ellenére is sikerült mind­végig megtartanom tanáraim jóakaratát és megbecsülését, ami­nek leikein mélyéből örülök. És ha nem is tudtam úgy meg­felelni, mint aki nyolc éven át járt, testi munkám mellett mégis átrágtam magam a középiskolai anyagon. Amit tanultam, magam­nak tanultam, tanulok ma is éjtszakákon át s ezt teszem a jövő­ben is. A múló idő azután lassan megszépíti, feledteti a küzdelmes évek emlékét, de egyet nem fogok feledni sohasem : a tanáraim magasfokú, megértő, emberi jóságát, mellyel annyiszor támogattak nehéz utamon. Éppen ezért méltóztassék megengedni, hogy úgy Igazgató úrnak, mint nagyrabecsült személyén keresztül a mélyen tisztelt Tanári Kar minden egyes tagjának kifejezzem szívből jövő hálámat és köszönetemet, minden jóságukért. Legyen Isten áldása egyéni életükön és nemzetnevelő, nehéz munkájukon egyaránt!“ Pestszenterzsébet, 1940. július 21. Egészségi (állapot. A tanulók egészségi állapota kedvező. A diákotthonban ugyan előfordult néhány megbetegedés fültő- mirigylobbal, de a baj lefolyása igen könnyű és gyors volt. Az iskolaorvos véleménye szerint az ifjúság testi egészségét és fejlődését nagyban előmozdítja az iskola és diákotthon magas fekvése, jó levegője, egészséges ívóvíz és a tápintézet ízletes és bőséges élelmezése. Tanácskozások. A testület az elmúlt iskolai évben 14 érte­kezletet tartott s azonkívül számos óraközi megbeszélést. Ezeken paedagógiai és didaktikai kérdésekkel foglalkoztunk, fegyelmi ügyeket tárgyaltunk és megbeszéltük a Tantervben, Utasítások­ban és Rendtartásban lefektetett irányelveket valamint az év­közben megjelent rendeleteket és szabályzatokat. Előadók és felolvasók voltak a tanári testület következő tagjai : Horváth Olivér: Hogyan valósítható meg a műalkotások ismertetése az I.-II. osztályban? Posevitz Vilmos : A földrajz-tanítás nehézségei. vitéz Zerinváry János: A latin chrestomathia bevezetése. Klenner Ferenc dr.: A diákotthonok rendtartását ismertette.

Next

/
Thumbnails
Contents