Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1940

Szülői értekezlet kettő volt: az I. és II. f. é. ellenőrző konferencia után. A november 27-i 1. értekezleten Posevitz Vilmos tanár fel­olvasást tartott a gyümölcs-fogyasztás fontosságáról, az április 28-i 2. értekezleten pedig Horváth Olivér az eredményes rajz­tanítás feltételeiről értekezett. Az értekezletek iránt egyre jobban érdeklődő szülők, diák­tartók és tanügybarátok nagy figyelemmel és tetszéssel vették mindkét előadást. Nevükben és az intézet nevében itt is hálás köszönetét mondok az előadóknak. A hozzászólások megfontolásra érdemes, új gondolatot nem vetettek fel. Iskolalátogatás. Az állami főfelügyelet gyakorlása céljából a székesfehérvári tankerületi kir. főigazgató úr megbízásából Madocsai Pál tanügyi tanácsos úr látogatta meg iskolánkat. A hivatalos iskolalátogatás 1940. november hó 6., 7., 8. és 9. nap­ján, majd 1941. január hó 25-én ment végbe, mely idő alatt a megbízott 40 tanítási órát figyelt meg. A tapasztaltak összefoglalása előtt őszinte elismeréssel adó­zott az intézet igazgatójának azért a lelkes és fáradtságot nem ismerő munkáért, amellyel az intézet nevelő-oktató munkáját irá­nyítja s szinte egyedül végzi az egyre szaporodó irodai admi­nisztrációt. Egyéb megjegyzéseiben kizárólag az iskola és az ifjúság iránt való szeretet irányítja — mondja az iskolalátogató. „Sze­retné, hogy a tankerület minden iskolája egyre közeledjék a felé az ideális iskola felé, amit csak megközelíteni tudunk, de elérni nem.“ Készséggel elismerte, hogy a tanári testület tagjaiban megvan a jószándék, iskolai munkájukat minél jobbá, eredmé­nyesebbé és tökéletesebbé tenni. Köszönetét fejezi ki azért az igyekezetért, amellyel a testület tagjai az előző években elhang­zott tanácsokat nagy részben elfogadni és megvalósítani szíve­sek voltak. Jól tudja, — úgymond — hogy itt a nemzetiségi vidéken több feladat előtt áll a nevelő, mint máshol és elismeréssel álla­pítja meg, hogy ennek a feladat-többletnek a testület tagjai 100 százalékosan igyekeznek megfelelni ... A jól végzett munkát megköszönve abban a reményben búcsúzott a testület tagjaitól, hogy a jövő iskolai évben mint egy boldogabb ország, boldo-

Next

/
Thumbnails
Contents