Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1940
29 Szeréhez. Meggyőződésünk, hogy ez hiábavaló igyekezet lett volna a múltban, s ma is meddő kísérlet lenne, melynek elvégzésére a bojtorjánról szóló példázat ismeretében paedagógus nem vállalkozott sem a multban, sem ma. A hazafias érzelem fejlesztését szolgálták az iskolai ünnepélyek, az elmúlt tanév nagyfontosságú történeti eseményei és a róluk való külön megemlékezések. Szeptember ] 5-én vitéz nagybányai Horthy Miklós Kormányzó Úr Ofőméltóságának Kolozsvárra történt bevonulása alkalmából iskolai ünnepély volt, melyen Tomka Gusztáv vallástanár hálaadó imádsága után Rózsa Sándor tanár ismertette a történelmi napok jelentőségét. A Himnusz és Szózat hangjai dagadóbb keblekből, megrázóbb erővel szálltak ég felé a rendesnél s a tanulók szemében itt is ott is csillogott az öröm és boldog meghatottság könnye a rádióközvetítés hallatára. A nagy élményt dolgozatban is megörökítette a 111, VI. és VII. osztály. Az Erdélyből visszatérő pécsi katonaságot vitéz Zerinváry János tanár üdvözölte Bonyhád nagyközség és a tanulóifjúság nevében. Merész Komád és Boros Dezső tanárok személyesen közölték erdélyi élményeiket az őket lelkesen fogadó tanuló- ifjúsággal. Mindezt kiegészítette és megjelenítette a „Kelet-felé“ c. filmnek hazafias érzést és lelkesedést sugárzó, hatalmas képsorozata. Dec. 6-án hálaadó istentiszteletet tartottunk a Kormányzó úr Ofőméltósága nevenapja alkalmából, 11-én pedig megemlékeztünk a limanovai hős magyar huszárokról. Április 7-én új örömhírt közölhettünk a húsvéti szabadságról visszatért ifjúsággal: Hős honvédeink 3 nap alatt visszahódították a Délvidéket és bámulatosan gyors előnyomulásukkal, saját életük kockáztatásával és feláldozásával megmentették ezer meg ezer magyar életét. Az iskolai hazafias ünnepélyek rendezésében (okt. 6., márc. 15.) a Petőfi Kör buzgólkodott. Mindezek az ünnepélyek és megemlékezések valamint az ifjúság elvonulása a nemzeti zászló előtt a megnyitó-, záró- és egyéb ünnepség alkalmával mindig nagy és mély nyomot hagytak a hazafiasán érző fiatalság lelkében. E hazafias nevelés ez évben is meghozta a maga gyümölcsét. Tanulóifjúságunk a fajtestvéri szeretetben és magyar áldozatkészségben egymással versenyezve ajánlotta fel adományait