Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1939
10 b. ) Különbözik a két világnézet megjelenési formában is. A filozófus fogalmakban beszél, a költő pedig képekben, szimbólumokban. A szimbólum valamely gondolatnak a hordozója, a költőnek eszköz ahhoz, hogy az életet és a világszemléletet érzékeltesse. A költő, ha fogalmakban beszél is, legtöbbször egészen mást ért ezeken, mint a filozófus. Éppen ezért a költő világnézete sokszor nehezebben fejthető meg, mint a filozófusé, pontos megfogalmazása néha szinte lehetetlen. Gondoljunk csak arra, hogy Madách világnézete körül még ma is folynak a viták, Goethe „Faust“-jának a magyarázói pedig valamennyien zátonyra futottak. c. ) Bennünket azonban a külső megjelenésnél sokkal inkább érdekel a kétféle világnézetnek a kétféle lélekben való belső megjelenése. Ebből a szempontból láthatjuk a leglényegesebb különbségeket. Ha ugyanis a világnézet alkotó jellegű, tehát költői, akkor nem tudományos fogalmakból, hanem az élményből táplálkozik. Az élmény a költő lelkében reakciószerűen valami belső feszültséget eredményez, melynek valamilyen formában ki kell törnie, amely ennélfogva teremtő jellegű, az ihletnek a kiindulópontja, amely tehát dynamikus. Ezért szokták mondani, hogy az a költői lélek a leggazdagabb, melynek legtöbb élménye van. Ezzel szemben a filozófiai világnézet a tudatos gondolkodás eredménye és tudományos fogalmakkal kifejezhető rendszert képez. Ennek nincs feszítő ereje. Nyugodt elmélkedés hozza létre, nem a pillanat vagy a külvilág hatása. Azt mondhatjuk, hogy az alkotó költő lelkisége magas feszültségű, tudattartalma forrongó, előretörő, a tudósnál a belső feszültség alacsonyab, tudat- tartalma hűvös, szinte hidegen nyugodt, tehát nagy belső hajtó ereje nincs. (Természetesen ezzel nem szabad összetévesztenünk a tudós írni-alkotni akarásából keletkező belső nyugtalanságot). A tudós kívülről szemléli tárgyát, szétboncolja azt és rendszere, elmélete annál világosabb, érthetőbb és elfogadhatóbb, minél nagyobb tárgyilagossággal alkotja azt meg. Ezért mondottam, hogy az ő világnézete megállapodott, nyugodt, statikus, a költő dynamikus világnézetével szemben.12 Hogyha most ezen különbségtevések után megkérdezzük, 12. A kétféle világnézetről elmondott megállapítások egyrészét Ermatinger „Das dichterische Kunstwerk“ c. müvének (Teubner, Leipzig, 1923.) „Das Gedankerlebnis“ c. fejezetéből merítettem. (65 —125 lap,) Ugyanitt a költői világnézetről további fejtegetések találhatók,