Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1938

63

tőle: ,,No mi az Öreg, te kerültél a bakra?“ tréfásan azt válaszolta: „Nem tesz semmit, mégis én vagyok a lovag“.

Miután 3 évig tanított a bonyhádi gimnáziumban, küzdött, ha»colt, fáradozott az intézet és annak tápintézete érdekében, 1906-ban ngiig.aJ.omb a. no nult. sok-sok tanítványának, kartársainak, az egyházmegyének és egyházkerületnek a szeretetétől és hálájától kisérve. Miete munkájának és harcainak legszebb jutalmát abban látta, hogy Isten kegyelméből még láthatta az uj bonyhádi főgimnáziumot és tápintézetet. Áldásos életét 1911. okt 24-én fejezte be s hült tetemei hűséges hitvese mellett a bonyhádi evang. temetőben várják a feltámadás nagy napját.

b) Jlt/iikauset Imit mint tanát és patdagógiu.

Mint tanár Marhauser Imre tőként mint latin tanár él tanítványai emlékezetében A latin volt a főszakmája, ezt tanította kedvvel és lelkesedéssel majdnem egész tanári működésén át. Hogy módszere, melyet használt s amelyért sokszor támadták, helyes volt-e vagy sem, annak elbírálására sem illetékesnek, sem képesnek nem érzem magamat. Bizonyos, hogy egyéni módszere volt s hogy ez a módszer nem volt modern. De az is bizonyos, hogy aki Marhauser- nál igyekezett és vele és az osztállyal együtt dolgozott, az megtanulta a latint annyira, hogy tudásával bárhol boldogult. Egy régebbi tanítványa, JUaggatási: Qze.te.na későbbi zirci cisztercita rendi áldozár igy jellemzi: Mint tanár egyéniség volt A mai korban, amikor annyira agyon nivellálták a legfontosabb paedagogiai tulajdonságok egyikét, az egyéniséget, amikor a nevelésnek és oktatásnak Tisza szabályozói oly igen szűk mederbe szorították az individualitást, mely pedig, ha voltak is kinövései, mégis csak biztosabb kulcsa volt a sikernek, mint a modern paragrafustenger : az egyéniség szóval eléggé jellemezhetjük az ő tanári kvalitásait (Tolna vm Közérd 1911. 88. sz)

Sokan ráfogták Marhauser Imrére, hogy az „Öreg“ úgy veri bele a tanítványaiba a latint. Az igaz, hogy tudni és tanulni kellett nála. Nem lehetett órákon át nyugodtan elüklegélni, míg egyszer aztán reá került az emberre a felelés sora. Ö majdnem mindig az egész osztályt foglalkoztatta s jaj volt annak, aki nem vett részt az osztály műn-