Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1938

végezte, ahol tanítója a modori származású Kesződidegkút- ról Bonyhádra került és egyházmegyénk történetében jó emléket visszahagyott Ott 'Simon volt. Marhauser Imre községi iskolatársaival gyalog járt Bonyhádra iskolába, ami télviz idején bizony nem volt mindig kellemes. De akadtak közbe dolgok, amik változatossá tették a börzsönyi-bonyhádi utat. Egy kis változatosságról gondoskodott néha a kortársai szerint, életrevaló, eleven és csinytevésre hajlamos JKatluium-cjtjutk is. így egyszer fogadásból kővel ledobta a határárok hidját őrző s a tovasiető hullámok játékos csobogását hallgató „Nepomuki Szt. Jánosnak“ az orrát. Társai persze, hogy elmondták a dolgot tanítójuknak. így Marhauserre nézve szomorú vége lett a célbadobásnak. Ott Simon „Schulmeister uram“ bizony jól kinadrágolta az egyébként jeles tanulót, hogy elmenjen a kedve máskor is szentek orrát betörni. De az árulkodók is ráfizettek. Hazamenet Marhauser úgy elpüíölte őket, hogy öreg korukra se felejtették el. Marhauser Imre később sem szerette az árulkodókat. Biztos, hogy a fejükhöz kapták a „piros nadrágot“.

Talán ilyen gyermekkori reminiscentiák is tették jóságos szive mellett a tanárt oly elnézővé a diákjai kisebb huncutságaival és csinytevéseivel szemben, különösen olyankor, ha a csinyttevő szellemességről és élelmességről tett tanúbizonyságot, s különös gonoszság nem vezérelte. Mintha az ilyenkor elmaradhatatlan „óh te gazember“ megszólításból néha egy kis árnyalatnyi, rejtett elismerés is kicsendült volna. De ha a rajtacsipett delinquens férfiasán bevallotta tettét és megbánást mutatott, akkor ezért a férfias viselkedésért biztosan kapott a cibálás és pofon mellé dicséretet is, sőt teljes absolutiot is. Marhauser mindig szigorúbban büntette azt, aki hazug tagadással igyekezett cselekedetének következményeitől menekülni. De casust a dologból nem csinált. Szabályszerűt Marhauser Imre javaslatára nem sokan kaptak. Marhauser Imre mint „Öreg“ is fiatal és gyermekdedlelkű maradt, s azért nem sok paedagógus akadt, pia jobban, igazabban megtudta volna érteni s nagyobb szeretettel tudta volna megítélni a kis diákot mint ő, a jóságos „Öreg“. Bizonyos, hogy ennek a lelkületnek és paedagógiai magatartásnak a gyökérszálai visszanyúltak nála a gyermekkorba. Csak az, aki maga is igazi gyerek