Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1938

57

metség nemzeti kultúrájának, de arra is neveltek bennünket, hogy a körünkben élő, a testvéri szeretettel fogadott németség nyelvi és kulturális különállása mellett fenntartás nélkül olvadjon be a szentistváni elgondoláson alapuló magyar nemzeti közösségbe, Különösen ezen a helyen, ahol a bonyhádi gimnázium nemes hagyományai közvetlenül sugár- zanak szét ennek a vidéknek összetett lakosságára, éppen itt nem szabad elfelejtenünk, hogy csak az igazi, szívben és lélekben gyökeredző nemzeti öntudat képes fenntartani örökké egy nemzetet. Különösen ennek az intézetnek, melynek sok a németajkú diákja, kell, hogy elsőrendű nemzetnevelő hivatását az eljövendő időkben is abban lássa, hogy a svábszármazású diáksereg minden tagjában felébressze a jó Isten által rendelt s emberek által meg nem bontható sorsközösség tudatát. Abban lássa, hogy fejlesszen kiapadhatatlan hálaérzést az ő őseiket szeretettel befogadó és őket édesgyermekeiként kezelő magyar haza iránt. Ez a haza egyik idegenajkú fiát sem bántja, de elvárja, megköveteli tőlük is, mint minden fiától, bármely nyelven imádkoznak is, hogy csak egy hazát, az édes magyar hazát ismerjék, tiszteljék és szeressék.

Ebben a szeretet és emlékezés jegyében vagyunk itt együtt kedves öregdiák testvéreim! A találkozó, melyet az ősi hajlék falai között egymásnak adtunk, kedves alkalmat ad ezeknek az érzelmeknek istápolására és alkalmat ad ezeknek az intelmeknek hangoztatására Éljünk az alkalommal, melyet Isten kegyelme nyújtott valamennyi itt jelenlevő öregdiáknak. Emlékezzünk régi időkre, a boldog ifjúság felejthetetlen napjaira, mikor még a Csallóközből, a Magas Tátra aljából, Kincses Kolozsvár tájáról, Erdélyből, a búzatermő Bácska, Bánátból és Nagymagyarország minden részéből gyűjtötte össze a hires bonyhádi gimnázium gyökeréig magyar szelleme a nebulósereget.

S az emlékezés által legyen bennünk még erősebb, még izzóbb a barátság és a szeretet, hiszen annál az érzelemnél, mely a gyerekkorban, az iskolapadban s a közös szülőföldből sarjadzott ki, erősebb, tartósahb nincs a világon. Ez az érzés kisérjen bennünket tovább utunkon, amikor ennek az ősi iskolának a bonyhádi, lélekben örökifjú gimnáziumnak kapuján kilépünk, ajkunkon a felcsendülő, reményt-