Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1935

27 gyát ének, imádkozás, bibliaolvasás, munkálatok felolvasása és bírá­lata, szabad előadás és szavalatok képezték. Vallásos estet is ren­dezett a Kör. Ezen Hajas Béla igazgató Arany János „Vándoreipó“ c. költeményét fejtegette, Tomka Gusztáv vallástanár pedig „Isten keresés —Krisztus találkozás“ címen felolvasást tartott. A Körnek 130 rendes és 14 pártoló tagja volt. Titkára ez évben Csernyei József Vili. oszt. tan. volt, aki nagy Ugybuzgósággal, lelkesedéssel és dícséretreméltó szorgalommal töltötte be tisztét. A Kör bevétele 166.— P., kiadása 85.35 P. Vagyona ez idő szerint takarékbetét­könyv alapján 239 20 P. E helyen hálás köszönetét mondunk dr. Koritsánszky Ottó egyházmegyei felügyelő urnák, aki ez évben is 20 P. díjat ado­mányozott pályamunkák jutalmazására. A Kör vezetősége a követ­kező pályatételt tűzte ki: „A vallásos elem Berzsenyi Dániel köl­tészetében.“ A pályadíjat s/4 részben (15 P.) Csernyei József VIII. oszt. és 1/i részben (5 P.) Pécsek József VI. oszt. tanuló között osztottuk meg. A Kör példakép álló dicséretes munkálkodásáért Csernyei József VIII. oszt. tan.-t a Kör titkárját 15 P. jutalomban részesítette. A belmissziói könyvtár ez évben a következő könyvekkel gya­rapodott: Szlovenszkói magyar írók könyvsorozata 26.02 P. Kunszt Irén életrajza 2 P. Hét év a kannibálok földjén 2 P. Drummond: Élet és Halál 3.26 P. Ewald: „A bumeráng visszaröppen“ 2 60 P. Kanamori Pál japán evangélista önéletrajza 1.80 P. Tokiori Isii japán rablógyilkos följegyzései a börtönben 1 P. Egy lélek arcképe ford. Vargha Gyuláné 2 P., összesen 40 P 68 f. értékben. A Kör a következő lapokat járatta: Harangszó, Ifjú évek, Diákvilág, Kér. Igazság. A jóságos Isten gazdag áldása kisérje a Kör további munkáját! Tomka Gusztáv vallástanár, a ,,Belmissziói Kör“ vezetője. Petőfi Kör. A Petőfi Kör 1935. szept. 14-én alakult meg 116 taggal. A tisztikar a következő tagokból állott: elnök Csernyei József VIII., főjegyző: Boór Vilmos VIII., aljegyző: Kerti Károly VII., pénztáros: Limbacher Elemér VIII., főkönyvtáros : Győző László Vili., könyv­tárosok : Pálos Ferenc VII. és Wieland János VI., háznagy: Mihálovich Polikárp VIII., ellenőr: Végh János VIII., választmányi tagok : Sparas László VIII., Szekeres Imre VII. és Pécsek József VI. o. tanulók. A kör a tanév folyamán 17 gyűlést tartott: 1 alakuló, 9 ren­des, 6 dísz és 1 zárógyűlést. A gyűléseken beszédek, szavalatok, versek, szépprózai és tudományos munkák és minden számmal kapcsolatosan bírálatok hangzottak el. A gyűlések gazdag tárgy- sorozata eleven mozgásban tartotta a kör tagjainak érdeklődését úgy, hogy a kör munkássága termékenyítőén fejlesztette és kiegé­szítette az iskolában szerzett ismereteket. A hagyományos nemzeti

Next

/
Thumbnails
Contents