Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1935

28 szellem ápolása mellett a magyar' nyelv féltő gondozása állott a kör célkitűzéseinek és működésének központjában. A nagy nemzeti ünnepeken, október 6-án, március 15-én és az elesett hősök napján nagyszámú közönség zarándokolt az intézet tornatermébe, hogy az ifjúi' .lelkesedés tüzénél a maga lelkét is lángra lobbantsa. Mind a három alkalomkor Csernyei Józseí ifjúsági elnök mondott izzó, lelkes beszédet. Február 8-án rendezte meg a kör szokásos félévi mulatságát, amelyen kisebb jelenetek és egyfelvonásos színművek szórakoztatták a nagyszámú közönséget. Az est sikerének fokozásához nagyban hozzájárult Schlitt Gyula dr. majosi lelkész Mihály bá című egy­felvonásos falusi életképének előadása. A sikerült darab átengedéséért ez úton mondunk hálás köszönetét a kiváló szerzőnek. Május 9-én ünnepelte meg a kör Berzsenyi Dániel háláiénak századik évfordulóját. Ez alkalomkor Hajas Béla igazgató tartotta az ünnepi megemlékezést. A gazdag tartalmú és nagy irodalomtörténeti tudással készült felolvasás mindvégig lekötötte a hallgatóság figyelmét. Berzsenyi Dániel legszebb költeményeinek előadásán kívül szerepelt az alkalmi szavalókórus is, melynek szólamait Merész Károly soproni tanár tette le és Merész Konrád bonyhádi tanár tanította be. A készséges támogatásért e helyütt mondunk hálás köszönetét a három szereplőnek. A férfikar sikeres fellépéséért pedig Becker Ádám énektanítót illeti meg az elismerés. Fellépett az ünnepélyen az inté­zeti zenekar is, melyet Mestyán B-ezső VI. o. tanuló vezetett és tanított be fáradhatatlan munkakedvvel. Az irodalom iránti érdeklődés ébrentartására és a szélesebb körű önképzés előmozdítására, az egyes szaktanárok segítségének igénybe vételével szépirodalmi, irodalomtörtáneti, történeti és ter­mészettudományi pályatételeket tűzött ki a vezető tanár. A beér­kezett pályamunkák közül 25 P. díjban Csernyei József ifj. elnök, 10 P. díjban Kovács Sándor VIII. és 5 P. díjban Boór Vilmos VIII. o. tanuló részesült. Ez alkalommal mondunk hálás köszönetét Gombócz Endre dr. és Somogyi István r. k. egyetemi tanár uraknak, akik 20-10 pengős adományukkal lehetővé tették a Kör buzgó munkásainak megjutalmazását. A kör a következő napilapokat és folyóiratokat járatta: TJj Magyarság, Pesti Hírlap, Uj Idők, Búvár, Napkelet és Nemzeti Sport. A kör anyagi helyzete a következő: Múlt évi vagyon................................ 609.11 P Tagdíjból befolyt.......................................121.80 P Büntetésből ............................... 5.80 P F élévi mulatságból .......................... 273.56 P Össze sen; 1010.27 P. Kiadás: 545.05 P. Maradék : 465.22 P. Hátrálék : 60.80 P. Kunszt Henrik vezető tanár.

Next

/
Thumbnails
Contents