Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1932
titkolni keservét, kitör belőle. Az is bántja, hogy a világ tudomást szerez róla s rossz néven veszi lelki kínjait. Vájjon bűn-e az, hogy fájlaljuk elhunyt kedveseinket? A ketté szakadó húr pattanása, az őszi lomb zizegése hasonló fájdalom megnyilatkozása. Avagy talán a némán tűrő lélek nem viv harcot a kebel legmélyén ? S a szemben hívatlanul megjelenő könnycsepp elárulja bánatát. Ezt a lelki harcot bizonyára senki sem tiltja, hisz ez a vesztes szívnek egyetlen öröme. Ha feljajdul a húr, midőn ketté szakad, S az őszi lomb is ád hulltában gyenge neszt: Embernek a mi fáj, fájlalni nem szabad? Hisz’ egy bús öröme ez a szívnek, ha veszt! Az nem bölcselkedik, csak érez és szeret .... S ki nem szól jobb-e az, különb-e, a ki tűr? Mig a hivatlan könny szeméből megered Nyilt árulást tesz a kebel ktizdelmirül! ? Ki gondol vájjon a filozófiára, mikor a halál újjá megérinti a kis gyermek homlokát s az addig oly élénk beszédes szem megüvegesedik. Ez e jelenet a szívhez szól, a szív pedig nem bölcselkedik, az csak szeretni tud. A költő, a szenvedő apa is érzi a lelki fájdalom nyilát. Ott térdel a kis sirdombon, hol nem hallja az alvó világ. Ott, ahol csak a Mindenható érdeklődik az ember panaszai iránt: ott tárja ki lelke kétségeit: Uram, boldogságra teremtettél, azért hoztad az embert a földre sime: tenger fájdalom dúlja lelkemet. Eszem megáll akaratod értelmezésénél. Ah! én is érzem e rejtett vihar dühét S kiöntöm lelkemet nehéz fájdalmival! Szavam nem sérti az alvó világ fülét, A sír süket: mégis van engem aki hall! Te szám szerint tudod fejünk hajszálait S hogy boldogok legyünk, a létet úgy adod! ... Ezernyi könny s nyomor mégis honnét van itt . . .! ? — Uram nem érthetem a te akaratod ! — A mélyen lesújtott ember mondja ezt, a vergődő lélek belsejének mélyére enged pillantani. Oda, ahol a kétségek dúlnak, de ahol a szentek szentjében a hit lakozik. Mikor kétségeiről beszél, akkor már megcsillámlik a hit. S a hit csudát művel. Mikor a költő vallomást tesz Ura előtt, vallomást az éj homályában, egy sirdomb fölött, mely boldogságát takarja; Krisztus példája szerint cselekszik, aki a Gethsemáné kertjében azt kérte atyjától, hogy ha leheisíges, múljék el tőle a keserű pohár. S ime: nagy betegségében a javulás felé irányuló válság mutatkozik. Felismeri, hogy kérdése helytelen Megérti, hogy nem az isteni szikra, nem a hit, hanem a múlandó por és hamu beszélt belőle. Fölismerte hibáját. A valloraástétel alkalmával az Úr megnyitotta szemét, láttatta vele gyarlóságát. Úgy érzi, hogy túllépett emberi körén, meg akarta ismerni a végtelent. Urát pártos szavakkal
