Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1932
5 Ama törvényt, mely szül, változtat, elseper, Egykor fénylő bolygók mutatják feketén. Ember, ki most nevet, zokogni megtanul, Meghal az átkozott, meghal a siratott; Nép lesz nagy nép felett s elvész óhatlanul . .. Es mindez, oh uram! a te akaratod! Az elmúlás az Úr akarata. A költő érzi ezt a hatalmat, ezt az akaratot, amely ellen nincsen felebbezés. Ez az akarat néhol ürömöt okoz, másutt sebet ejt, de akkor sem vádaskodhatunk, akkor sem szállhatunk perbe vele, mert kemény kőszirtként utunkat állja a megmásíthatatlan akarat s háborgó keblünk legyőzhetetlen akadályba ütközik. A költő magába mélyedve önkénytelenül megismétli a kifejezést: A te akaratod! s midőn a fájdalom Tőrével a szivén nagy, mély sebet vere: Kemény szó támad a békétlen ajkakon S ég-földet vád alá fog a kín embere! Ilab s örvénnyel daczol, széllel szemközt evez, Keble mind zordonabb, mint sorsa mostohább, Hanem e gondolat: az Ur tetszése ez ... Kemény, hideg kőszirt — és nem mehet tovább. A lesújtott költőt, amint sorsát mostohábbnak és mostohábbnak érzi, mind komorabbá, zordabbá teszi a fájdalom. Bele fúrja magát az indulatok tömkelegébe, kiáltó panasza az égig hat — de az Ur akaratán megtörik, az Isten akaratja a kherub lángpallosaként útját állja. Fájdalma mély, miként a tenger. Az éj csendjében a kis sírhoz zarándokol, ott tépelődik, ott gondolkodik az élet és halál megoldatlan rejtélyén. Térdre hull, megalázza magát. Az aggastyán halálát ő is megérti, de a gyermekét!? Igaz, hogy annak, aki született, meg is kell halnia. Keserű tanítása ez az észnek, a tudománynak. De mért oly hamar? Mikor még nem is élt! Nehéz, igen nehéz ebbe belenyugodni. Pedig a temetőkert keresztjei azt mondják, hogy így van. Járván a temetőn tanutlan éjjeken, Egy kisded sír felett törnek meg térdeim, S felháborult elmém ugyan hányom-vetem Az élet és halál örök kérdésein! Mért is végződtek oly kevéssel évei ? Míg kérdezem, fanyar-leczkén tanít az ész ... Születtünk, meghalunk ! ezt könnyű érteni; Azon megnyugodni nehéz, igen nehéz. A megkeseredett lelkeket ő is sokszor vigasztalta, maga azonban nem érezhette azt a fájdalmat, amelyet egy kedves kis gyermeknek elvesztése okozhat. Most őt látogatta meg az Úr: teljes mértékben érzi a bánat nagyságát, a lecsillapodás nehézségeit. Hiába figyelmezteti Arany, hogy „legyen férfi‘£, szinte nem tudja piár, vájjon hite vagy férfiassága fogyatkozott-e meg. Bárhogy akarja
