Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1913

kásságunk helyes irányba terelésére. De nemcsak azért mondunk Önöknek őszinte köszönetét, hogy tudással vérteztek fel bennünket a jövő számára, hanem különösen azért, hogy oly féltő szeretettel vigyáztak erkölcsi életünk tisztaságára, hogy oly gondos és szerető mentoraink voltak az ifjúság vajúdó, háborgó napjaiban, hogy oly bölcs előrelátással és egy hosszú, munkás élet sok-sók tapasztalatával férfiakat, egész férfiakat iparkodtak belőlünk nevelni az élet, a jövő számára. És ma, mikor oly súlyos és felleg terhes jövő előtt állunk, főképp azért mondunk Önöknek köszönetét, hogy szivünkbe oltották, kiolthatatlanul, a hitnek és hazának eszméjét; hogy megtanítottak bennünket hinni Istenben, hiven és rendíthetetlenül és szeretni a hazát

H

forrón, lángolón. Mindennél fontosabb ez a mostani nehéz napokban, mikor nemzetünk sorsa dől el, mert ha igaz, hogy hazaszeretet és hit nélkül nincs, áldozatkészség úgy még igazabb, hogy áldozatkészség és önfeláldozás nélkül nincs győzelem.

tíonyhád mélyen tisztelt nagyközönségéhez is kell egynéhány meleg és szives köszönő szót intéznünk irtántunk sokszor tanúsított meleg érdeklődéséért és állandó szeretetéért. Otthont találtunk itt Önök között, meleg és bizalmas otthont, megértő szeretetet, mely vigasztalt és fölemelt, ha nagyon is éreztük az élet nagy nehézségeit és a pótolhatatlan, a vigasztaló és bátorító édesanya távollétét. Bizonyára a szeretet az a jótékony és életfakasztó meleg, mely az édesanya melengető kebléről ideszakadt kis diáknak, ennek a fiatal emberi hajtásnak, kicsiny törékeny plántának nyugodt és derült testi-lelki fejlődését elsősorban előmozdítja, s mivel Önök minket ebben, a nekünk oly fontos szeretetben, oly sokszor és oly gazdagon részesítettek, fogadják érte épp oly meleg, hódolatos köszönetünket.

Hozzátok szólunk utoljára, kedves diáktársaink, meleg szeretettel, bajtársi együttérzéssel. Eddig közös utón, közös cél felé haladtunk : most útjaink hirtelen ketté váltak, de egy nagy és szent kötelesség továbbra is egybefűz bennünket, meg kell mutatnunk, hogy a magyar ifjúság nemzeti nagyjainak ragyogó példáitól, áldozatra és tettrekész szellemétől át és át hatva, tudja kötelességét teljesíteni úgy a harc- mezőn, mint a vérnélküli csaták mezején, az iskolának komoly és céltudatos munkától megszentelt falain belől,