Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1913
Búcsu-szó Irta: vTixscf* xsrvHN Szokatlan az idő, mikor nekünk, immár felesküdt ujjoncoknak, búcsút kell mondanunk Bonyhádnak, ifjúi küzdelmeink és törekvéseink színhelyének. Nem fejezhetjük be nyugodtan munkálkodásunkat, sebtében kell learatnunk nyolc évi fáradozásunk termését, mert a haza parancsoló érdeke és veszélyeztetett biztonsága úgy kívánja, hogy mi is azok közé álljunk, kik legnehezebb, de legszebb és legszentebb férfiúi kötelességüket teljesitik, védik életük és vérük árán a hazát. És midőn tekintetünk már a jövőn mereng, midőn már érezzük arcunkon az ismeretlen, a rejtelmes Élet férfiasitó lehelletét, mulaszt- hatatlan kötelességünknek tartjuk, hogy hálatelt szívvel forró köszönetét mondjunk mindazoknak kik előkészítettek bennünket a jövő, az élet számára, kik atyai gondoskodással, férfias eréllyel és kipróbált tudással vezéreltek bennünket a tudás, a haladás nehéz, de szép utján, kik megértő, meleg szeretjükkel pótolták nekünk az otthon édes melegét és kedves derültségét. Köszönetét mondunk mindenekelőtt Önöknek, mélyen tisztelt és őszintén szeretett Tanár-uraink, atyai szeretetükért és gondoskodásukért, lankadatlan fáradozásukért és elnéző jóakaratukért. Nem szabad felednünk és nem is feledjük soha, hogy Daedalus mérhetetlen atyai szeretjével és aggódó gondoskodásával tanítottak bennünket, fiatal, tapasztalatlan Icarusokat, mindig magasabbra és magasabbra röpülni a tudás, a haladás utján; hogy oly körültekintő óvatossággal vigyáztak első szárnypróbálgatásaink sikerültére, mun
