Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1913
— 54 Hók szivében. Az eke mellől elsietett a földműves, könyvek mellől, hivatalokból előkerültek a férfiak és karöltve, egy érzelemmel kaptak a fegyverhez, hogy megvédjék mindannyiunk közös anyját. Szegény és gazdag letette kincsét a haza oltárára — mint az első márciuskor! Tetté vált az emlék! és ezt a március szent napjának köszönhetjük, az ő tanítása csengett fel a szivekben. Legszebb ünnepünknek ez idusán fogadjuk fel hát nagy, szent esküvéssel, hogy mindenkor követjük és megtartjuk e tanítást. Barátaim! kik most nehéz, nagyút előtt álltok, kiknek fájó szívvel — mert barátot vesztünk — de büszkén, bizalommal intünk búcsút, esküdjetek ti is ama napra, ama szent tusára, hogy méltók lesztek márciusi őseitekhez; hogy haza, szabadság, testvériség soha üres szóvá nem lesznek előttetek; hogy ezekért véretekkel és életetekkel küzdeni fogtok! A magyarok Istene oltalmazzon benneteket, öntsön belétek csüggedetlen lelket és erőt a fáradalmak elviselésére és vezéreljen épségben vissza benneteket az értetek aggódó szülőkhöz, testvérekhez és barátokhoz! A végzet utjai kifürkészhetetlenek. Isten beláthatatlan bölcsességü rendelkezései úgy hozhatják magukkal, hogy egynémelyiket közületek talán már nem látunk viszont. Fájdalmunkat enyhíteni fogja az a tudat, hogy a Hazáért áldoztátok fel ifjúi élteteket. Emléketek örökké élni fog közöttünk, forrása lesz az utókor lelkesedésének és mig abból merit a magyar, barbár hordák erőszaka le nem igázhatja, álbarátok aljas kufárkodása meg nem döntheti, »szolgájává szegődik minden újabb század« és élni fog dicsőén! nem lesz soha vége!
