Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1906

Áldás reájuk s áldás mindazokra,

Kik ápolják e fát, áldozva itt,

Hogy mint a kertet nyíló rózsabokra,

Úgy ékesítse Tolnánk tájait.

Szép veteményes kert az iskola,

Henne virul fel magyarok hona,

Mert rég megírva : „Elvész — elmúló — A nép, mely tudomány nélkül való“.

— 27 Itt érik a kert pirkaló gyümölcse: A földi és az égi tudomány, Rendeltetését bogy biven betöltse Az ember, e parancsolat nyomán : Legyetek szentek s tökéletesek, Isten — s emberek előtt kedvesek. Szép-, jó , igazra ez a hely nevel. Itt fejti ki bimbait a kebel.

Mint a virág a napnak tartja kelyhét, Fényt, meleget, éltet beló'le szív : Hogy a tusán meglelje édes enyhét,

A nap felé hajoljon itt a szív.

Az irás szól : Jézus a mi napunk,

Es mi a napnak fiai vagyunk;

A nap fia bitben ver gyökeret:

Istent imád, embert s hazát szeret.

Istent imádni, óh mily fölséges !

A mennyországnak előize ez.

Embert, hazát szeretni, óh mi édes ! Élsz akkor is, ha már a sir fedez. Világos fő, jellem, nemes kebel, Romlatlan erkölcs s hit, ha tűrni kell: A bölcsek Bölcse példát erre ád,

Erre neveljenek az iskolák!

Erre neveltél, iskolánk a múltban,

Erre nevelj ez uj században is.

Erőben és reményben mcgifjultan, Segéljen Isten, mint védő paizs 1