Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1906

26

Kelő s tűnő habjának tükörén Születik s meghal annyi szép remény ; Útjelzőül sziklák is állnak ott,

E mohosuk sziklák a századok.

Száz év határán ünnepelni jöttünk, Imára tárul szivünk és kezünk,

S mig áldjuk Azt, Aki trónol fölöttünk, A régiekről hűn emlékezünk.

Mint felhőből kitör a napsugár,

Ködéből feslik a múlt s fényben áll,

S ámulva látjuk, a keblünk dagad: Merész sudárba hogy szökkent a mag.

Áldás a lelkes magvetők porára,

Rátok, ti nagyhitü apostolok ;

Koszorút fon nevetekre a hála, Emléketek, művetek élni fog.

Sírok megnyitnak, kelnek szellemek, Lágler, Kovák közöttünk lengenek, Ezeknek élén a vezér Te vagy,

Püspöki tisztre s névre nézve Nagy.

S szállt a Szentlélek fehér galambja, Szegények ajtaján kopogtatott,

S meghallgatásra lelt tüznyelvii hangja, Befogadván az eszmét, mint magot.

A magból, mit Szentlőrinc ültetett,

Száz ágú, lombos viruló fa lett ;

S mely szép növésnek indult hajdanán, Megizmosult itt Bonyhád talaján.

S lön nemzetünknek egyik büszke iája, Itt öltött szárnyat, itt fogott tüzet Petőfi, a szabadság pacsirtája, Sárkánynyal, Sassal itt ölelkezett.

Lehr András, e három professzora,

S nemes tanárainak egész sora Plántált e helyt. Nevetek itt ragyog Két főkertész: Marhauser s Gyalog.