Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1905
s 195 mely érdemein felül ily impozánsan nyilvánult meg, és lia munkássága eredményesnek mutatkozott az intézet életében, azt nem kizárólagosan önnön magának tulajdonítja, hanem nagy részben annak a szerencsés körülménynek, mely mindenkor oly férfiakat állított az egyházmegye élére, kik egyéni tevékenységét jóakaratulag támogatták, nemes példájukkal, munkálkodásukkal és hivatásszeretetiikkel előtte vezérlő csillagként állottak. Köszöni a fentartóságnak a kitüntetést, és ha ezért kellő szavakban kifejezést nem adhat, tulajdonítsák ezt az érzelmek elementáris elő- törésének, melyek e pillanatban lelkét teljesen fogva tartják. A kartársakhoz fordulva, könnyektől meghatottan mond nekik köszönetét. Elfogadja — úgymond — az emléktárgyat, melyet elismerésük és szeretetük kifejezésekép átnyújtottak, de meghagyja családjának, hogy halála után a gimnázium tulajdonába menjen át s legyen örök hirdetője az igazi collegiális szeretetnek, becsülésnek és elismerésnek. Szívből jövő köszönetét mond volt tanítványainak, kik a messze távolból is ide sereglettek, hogy bizonyságát szolgáltassák azon munkásság elismerésének, melyet tanítói és nevelői pályáján kifejteni mindenkor törekedett. Ezt a tanuságtételt a legszebb elismerésnek tartja mindazon fáradalmakért és esetleges félreismerésekért, melyek a tanári fontos, de nehéz pályán negyedszázados működése alatt érték. Meleg szavakban szólott a jelenlegi tanítványokhoz is, kiket szorgalmas munkálkodásra, kitartásra és mindenek felett erkölcsös jó magaviseletre buzdított. Ezek után kijelentette, hogy örök hálájául az intézet iránt, mely tanulmányainak alapját megvetette és férfiúi munkásságának tért nyitott; 500 frtot bocsát a lentartóság rendelkezésére oly kikötéssel, hogy annak kamataiból évenként szorgalmas, jóviseletü tanulók segélyeztessenek. Az ünnepelt válasza után a világi elnök köszönetét mond a megjelent nagyszámú közönségnek s az ufjuság üdvözlő énekének elhangzása után az ünnepély véget ért. így ünnepelte a fentartóság fáradhatatlan munkását, igy ünnepelte a testület a jó collegát s hálás tanítványai a gondos lakossága is, melynek társadalmi életében Marhauser Imre BonyK. in. f. Jegyezte: BEKE ANDOR nagybizotta/ig’i jegyző. liádra jövetelétől mindenkor élénk részt vett. Nincs semminemű 13*