Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1892

— *18 4 Si—

Általános szokás, hogy a szülők, midőn iskolába küldik gyermekeiket, anyagi erejükhöz képest a rendes tantárgyakon kivül másra is tanitatják a növendékeket, még pedig sokszor tehetségest és tehetségtelent egyformán. Ennek következtében egyik tanuló zenét, a másik rajzot, a harmadik élő nyelveket tanuk Ez magában véve ipen helyes, de csak oly tanulóknál, a kik jobb tehetségüek és testileg is fejlődtek, mivel egyrészt oly kincset gyűjtenek, mely soha el nem vesz, másrészt ily rendkívüli foglalkozás által a túlságos játszástól és a semmit tevésben való kedvteléstől vonatnak el.

Elismerem ennélfogva a felsorolt rendkívüli tárgyak fontosságát s távol áll tőlem, hogy azok bármelyike ellen szóljak, csak azt akarom kiemelni, hogy a gyorsírás, a mely eddig a nagyközönség és a szülők részéről kellő méltatásban nem részesült, a legtöbb művelt embernek sokkal szükségesebb, mint az elősorolt művészeti tárgyak bármelyike. Igaz, hogy arra azt mondhatná valaki: a közönség ismeri a maga szükségleteit, a közönség keresi s meg is találja az annak kielégítésére vezető eszközöket. Sajnos a dolog nem igy áll. A legtöbben ugyanis azt hiszik, hogy az csak nehány embernek nyújthat keresetforrást a parlamentnél. Arról megfeledkeznek, hogy a kereskedő, az ügyvéd, a biró s az összes hivatalnokok a gyakorlati életben mai nap már alig nélkülözhetik a gyorsírást.

Az a zenész, a ki csak dilettáns, a közönséges életben vajmi ritkán segíthet művészetével magának és másoknak. Az a rajzoló, a ki a közönséges niveaun nem emelkedik felül, az életben karezolásával sokszor még gúnytárgya is lesz. Azon élőnyelvekkel való foglalkozás, a mely csak a gramatika szabályainak ismeretéből áll, legfeljebb arra való, hogy egy pár elcsépelt kifejezést értessen meg. A legtöbb tanuló pedig nem viszi többre; részint azért, mert e tárgyakban való ügyesség megszerzése oly gyakorlatot igényel, hogy a gyermek kedvét vesztve sokkal előbb abba hagyja, mint sem czélt érne, részint talán azért, mert e tárgyak tanítása többnyire az iskolán kivül történvén, kevesebb komolysággal foglalkoznak vele, mint kellene.