Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1891

r

31 $i~„Lesz e gyümölcs a fán, melynek nincs virága ?

Avagy virág vagy te, liazám ifjúsága ?“

Ezekkel a szavakkal kezdi Petőfi „A magyar ifjakhoz“ czimü költeményét, melynek minden szava élénken tükrözi vissza a költő fájdalmát, mikor leikével bejárja a hazát és azt tapasztalja, hogy annak fiai közül igen sokan zajos vigságok közt, vagy pedig tunya semmit-tevésben töltik napjaikat és nem gondolnak a haza iránt való kötelességükkel; nem igyekeznek abban a komoly munkában részt venni, melyben már akkor sok honfi erősen fáradozott.

A költő a fa alatt érti a hazát, annak virágai alatt pedig a szorgalmas és munkás ifjúságot. A fán a kikelet szavára megjelennek a virágok, melyekből Őszre gyümölcs fejlődik; a hazának szorgalmas, munkás és a magasztosért lelkesülni tudó ifjúkra van szüksége, mert csak azokból válhatnak hasznos polgárok, kik testtel és lélekkel annak jólétét és felvirágzását tudják előmozdítani. De gondolhat-e a haza jólétére és felvirágzására az olyan ember, kit a hazaszeretet nem lelkesít? Es élhet-e abban a hazaszeretet, a kit a költő ezen szavai:

„Ez a föld, melyen annyiszor apáid vére folyt,

Ez, melyhez minden szent nevet egy ezred év csatol ?u

serdülő korában érintetlenül hagytak és nem hozták keblét oly élénk dobogásba, melynek hatása alatt fogadást tett volna, hogy szorgalma által hasznos tagja igyekszik lenni e hazának. Lehet-e jó hazafi, ki e „fogadását Inában fogadta“, ki a munkában nem volt kitartó és kinek lelkében nem váltak meggyőződéssé eme szavak :

„A nagy világon e kiviil nincsen számodra hely,

Áldjon, vagy verjen sors keze, itt élned, halnod kell!“

Ti vagytok e hazának virágai; ti vagytok azok, kiktől a haza jövendő sorsa függ! A ti hazátok pedig e sokat szenvedett Magyarország. Ez várja tőletek, hogy fölnövekedvén, teljes erőtökkel gyógyítsátok annak sebeit, neveljétek alig növésnek indult ültetvényeit és ápoljátok terebélyes gyümölcsfáit.

■

I