Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1887
11 — tos, szent eszme, — a magyar nyelv, a magyar nemzetiség iránti szeretetnek terjesztése is. — Szomorú képet tár elénk hazánk története még a múlt század első fele óta. — Mária Terézia fenséges király asszonyunk mindeneket elragadó nyájasságával s II. József ő felsége a császár germánizáló törekvéseivel odáig juttatták volt' szegény hazánkat, hogy sírva kiáltott föl a költő: „hej, ma holnap a magyar szó, ritka mint a fehér holló!“ E két szempont vezette akkor az egyházmegyét. Es hogy a második említettem eszme nem volt kisebb fontosságú az elsőnél, azt, ha egyházmegyénk híveit tekintjük, bizonyitgatnom felesleges.' A német hitközségeknek a magyar nyelvben tökéletesen jártas magyar érzelmű iskola-tanítókat, egyházi s mondhatnám községi elöljárókat akart nevelni, a kik példájukkal, szavukkal hassanak a népre, hogy ha az ő vagy őseik bölcsőjét idegen földön ringatták is, érezze magát egynek a magyarral, lelje ő is honját e hazában. Es hogy Tolnamegyénk németségére ez intézmény hatással volt, szép látványt nyújtott a négy évtizeddel lefolyt szabadságharoz s az idő is, a melyet azóta búban és örömben átéltünk. 7 A boldog emlékű főt. Nagy István s.-szt.-lőrinczi lelkész s volt dunántúli superintended Lágler György tormási lelkész úrral az eszmét megpendítvén, az egyházmegye azt magáévá tette s a gyülekezetekben a gyűjtést egy iskola megalapítására s föntartásának biztosítására megkezdette. — Hogy a hivó szózat nem volt elhangzó szó a pusztában, annak az intézet 80 éves fenállása fényes tanú-' bizonysága. Uzd-llorjádnak lelkes s vallásukért melegen érző birtokosai, a főt. sárszentlőrinczi lelkész úrral fölépiték Sárszentlőrincz község északi részén a Musáknak 63 éven át, egészen 1870-ig szolgáló gymnasiumi épületet. Az iskola, melyet a vallásos hitbuzgóság s evangelmi szeretet épített, ugyancsak ezen forrásokból mentette az anyagi erőt, a melylyel magát eddig főn tartotta, évi szükségleteit fedezte. Az egyházmegye egyes gyülekezetei s egyes nagylelkű emberbarátok a szeretet adományok aláírásában — a mint azt az egyházi jegyzőkönyvek tanúsítják — nemes versenyre keltek egymással s csakhamar biztosítva volt a Sárszentlőrinczen fölállítandó tudományos iskolának a jövője, a mely megszakítás nélkül egészen 1853-ig terjesztette egy tanárral a magyar tudománynak áldásait s hintette nemes magvait ezen német vidéken a magyar nyelv és a magyar nemzetiségi eszme iránti előszeretetnek.