Bizalmas Értesítések 1938. december
1938-12-02 [1498]
G o- V/Mo Bukarest, december 2. /Magyar Táv ira ti Iroda/ A román sajtó továbbra is behatóaa foglalkozik a magyar belpolitika^. héHyzettél. A Ourentul megismétli a roáán sajt 0 eddigi megállapítását , hogy az Imredy-kormány leszavazását és a sulyo s bexlpolitikai válságot Magyarországon jórészt a földbirtokreform napirendre tüzese idézte elő- Az agráreform elien folyó harc azt mutatja, hogy Magyarország továbbra is meg akar maradni a középkori előjogokat biztosító rendszer mellett, k társadalmi reformokat pedig jobb minél előbb végrehajtani, nehogy azokat a tömegakarat kényszerítse ki. Az Univensul a Gurentulhoz hasonlóan az agrárreform napirendre tűzésében látja a magyar belpolitikai válság okát. Magyarország egyébként - irja a lap - a visszacsatolt területen éppen ugy elnyomja a kisebbségeket, mint tette azt a háború előtti Uagymagyarország területén. * visszacsatolt felvidék területéből 13,000 holdat rögtön elvettek, ahelyett hogy megválásitották volna a földbirtokrefomrot. A lap magát meg nem nevező budapesti tudósítója kéri, hogy Románia fordítson igen nagy figyelmet a Magyarországon most .lezajló eseményekre . iWíeamul fiomanescben Jorga azt irja, hogy az Erdély területén legutóbb lezajlott események kimagasló pontja az a merénylet gs volt^ amely a király hazaérkezésére k napján és az egyesülési ünnep előestjéjén játszódolt le , Ezzel csupán a magyar revizionizmus malmára hajtottak vizet, mert Magyarországot kivéve egyetlen nyugati állam sem óhajthatja azt^ hogy Romániában gyilkosságok, merényletek és erőszakosságok történjenek. Ezek a nemzőt- és hazaárulok bűnös cselekedeteikkel c sak a magyar revizionizmusnak használnak. L Bl/vv London, december 2. /Magyar Távirati Iroda./ Az Evening Standard jellemzőnek tartia, hogy egyidőben törtek ki zavargások Budapesten és Szófiában, . wéme ország volt háborús . szövetségeseinek fővárosaiban. Ezek a tünetek a német f azdasági előretörés politikai kiséiflr ^Budapesten a nemzetiszociaisták zsidóellenes zavargásokat rendeztek és Szálasi szabadonbocsátását követelték.Imródy miniszterelnök európai látókörű ember és a béke barátja, de nemzetiszocialisták nagyon szorongatják és kénytelen lesz őket külpolitikailag túllicitálni, ami ujabb revíziós törekvéseket j elent, ezúttal Románia rovására, /-^g&^^e*