Bizalmas Értesítések 1934. január-június
1934-02-13 [1481]
§Zalaegerszeg ? február 13. Zalavarmegye törvényhatósági bizottsága Gyömörey György főispán elnöklésével ma közgyűlést tartott. „ , . . , , . Az alispáni jelentéssel kapcsolatban tobb kisgazda bizottsági tag szóvátette a gazdák adósérelmeit, majd Pehm Jőzsof apátplébános szolalt fel ás .állást foglalt a szovjettel való diplomáciai kap sola t-felvétele ellen. Elesén b iralt a a s ZDV jetkormány tevékenységét, ,mire a főispán f igve laeztette , hogy idegen állam belügyeibe ne avatkozzék, mert ez art az ország érdekeinek. Az apátplébános kifogásolta, hogy a kormány egyrészt a szociáldemokratáknak csomagolást a jani, másre-azt a szovjettel felveszi az érintkezést, majd a főispán figyelmeztetésére tett célzást. A főispán fig ve Íme z tette Pehm Józsefet, hogy kénytelen lesz tőle megvonni a szót, mire |ehm nem folytatta tovább bessdét es leült. Lárma keletkezett és közben QrleyGytrgy nagykanizsai közjegyző azt kiáltotta, hogy sohasem volt szükség a apok politikálására, Eleshangu tiltakozó felkiáltások hangzottak, majd felszólalt Farkas Tibor dr* országgyűlési, képviselő és hangoztatta, hogy igenis szükség van arra, hogy a papság resz** vegyen a közéletben. Ehhez épen olyan joguk van mint más állampolgaroknaK. Gyömörey György főispán megállapította, hogy nem halottá, a közbekiáltást, különben nem engedte volna meg, hogy Krisztus szolgáircl igv nyilatkozzanak. a,***. , >%~* Orley József szólalt fel ezután és eleshangu tiltakozó közbekiáltások közben magyarázta szavait. Nem akarja a p apok jogait elvitatni, csak azt nem helyesli, hogv a papság a pártpolitika hullámaiba kerüljön. Egyébként sajnálja kijelent&éx. Pehm József ¥álaszabán utalt arra, hogy rajta keresztül az egész papságot érte sárelem. Ha az egyszorü polgárokat is megilleti a szavazati jog, akkor a papok igényt tarthatnak a közéleti szereplés jogára. A papok épen erkölcsi oldalról akarják megadni a felvilágosítást a közéletben. A további vita során Sztankaviazky Imre az adózás körül felmerült panaszokkal fogla lkozott, majd azt kivánta, hogy engedjék meg a megyében a nemzeti szocialista gyűléseket és a nemzeti szocialista szerve zkedé st. Gyömörey György azt válaszolta, hogyha majd nan lesznek kilengések és olyan jelenségek, amelyek a lakosság nyugalmát zavarják, akkor meg lehet tartani a gyűléseket és lehet szervezkedni. Nagyobb érdeklődést keltett még a székesfővárosnak a fővárosi javaslattal kapcs olatos átirata. A kisgyűlés javasolta, kérje a törvényhatóság a kormányt, hogy a fővárosi törvény megalkotásánál az önkormányzat lényeget érintő jogos aggodalmakat vegye figyelembe. Tarányi Ferenc dr, ny. főispán » i „•* . a javaslatot azzal kivánta kiegészíteni, hogy Zala megye adózzék elismeréssel a főispánnál, Hangoztatta, hogy a megyének résen kell lennie, mert az ügyek a centralizáció felé terelődnek. Gyömörey György főispán válaszában '. ' " iJ ismertette azokat.az okokat, amelyek á főv rosi javaslatot indoKoittá teszik. A módosító indítvány ellen állást foglalt, mert az ellenkezik az ügvre.nddal. A közgyűlés ezután a kisgyűlés javaslatát változatlanul elfogadta'. /MTI/ Ha/ va §Zalaegsrszeg, február 13. Zalavármegve közigazgatási bizottságának ülésén Gyömörey Sándor országgyűlési képviselő szóvátetie, hogy Keszthelyen és környékén kommunista szervezkedést lepleztek le, amelyben intelligens emberek is szerepelnek. Fokozott figyelmet Kér az esetleges ujabb szervezkedés meggátlására. Gyömörey György főispán és Brand Sándor dr. vármegvei főjegyző válaszukban hangoztatták, hogy nincs szó nagyobb jelentőségű mozgalomról. A csendőrség és rendőrség feladata magaslatán áll és kitűnően dolgozik. Kommunista veszélyről szó sem lehet. A felszólalónak arra az aggályára, hopy j t diplomáciai viszony felvétele elősegíti a kommunista agitációt, a főispán kijelentette, hogy erről sem lehet szó, mert a szovjetnek szigorú garanciákat kellett vá llalnia. Az egyezménytől inkább a kommunista saenrezk p.A Aa. ggfaigÜlé.gR v4 iha •ferV. / wFPT/