Bizalmas Értesítések 1933. január-június
1933-06-18 [1479]
^m. , '•• & P.á.r, i s. június 18. /Magyar Távirati Iroda/ Gömbös mi^ftisztereimok berlini Itatásával és tanácskozásaival a párisi sajté 4 - kevés kivétellel - a budapesti és berlini hivatalos mozi edénye£ alapján foglalkozik. A lapok a Havas-Iroda berlini jelentése nyomán közlik a német nemzeti szocialista párt külügyi hivatalának közleményét is, továbbá azt a nyilatkozatot, amelyet a magyar miniszterelnök a Vossische Zeitunjg számára tett. A ma reggeli lapok közül a szélső jobboldali "Echo de Paris londoni tudósi tejárak jelentését közli, amely azt állitia, hogy Londonban nyugtalankodnak a németeknek Ausztriára és Közép euröpára vonatkozó tárgyalásai miatt. A'magyar miniszterelnök berlini látogatása fokozza ezt a nyugtalanságot. A váratlan berlini találkozó arra vezethető vissza, hogy űémetország a királypárti mofcgalom megerősödésétől tart Ausztriában és Magyarországon A ahol állítólag közvetlen küszöbön áll a két állam egyesítése a trónra visszaültetett Habsburgok uralna alatt. Sixtus herceg legutóbbi ausztriai és magyarországi látogatását arra magyarázzák, hogy' az előkészületek javában folynak Ottó királyfi trónraültetése érdekében* A Petit Parisi en/a berlini találkozóval kapcsolatban kiemeli hogy a magyar miniszterelnök a tiszta magyar királyságrak hive és határozottan ellenez minden Habsburg-restaurációs kisérletet. /berlini tucósitfja A Populaire "Rejtélyes találkozó 5 ' cimmel közli a félhivatalos hircket. Közli a Havas Iroda londoni tudósítójának jelentését is,amely szerint a londoni értokeztolen résztvevő magyar küldöttség megcáfolta azt a híresztelést,hogy a berlini találkozónak politikai okai lomaénok és hanf oztatfa, hogy kizárólag azokról a gazdasági tormészotü - egyébként meglő otősen sulyos-ollcntétökről van sző, amelyek ma a két 'ország között fennforognak. A a. vas Iroda londoni tudósítója hozzáteszi, hogy Hugcnborg amleV • irat? igen kedvezőt Ion benyomást keltett ^agy.n országon, ahol. Németország a elet európai terjeszkedési tör ekvé se it közvetlen Magyarország ellen irányuló ,tcrvr.ck tekintik. Az esti lapok közül a Temps a lap első oldalán berlini tud ó sitóiknak jelentését közli, amely szerint Gömbös -i, iszterelnök látogatása meglepetést keltett] mind--Berlinoen t mind pedig Budapesten. A tanacskozasok elsősorban a gazdasági megegyezés körül forognak, de Gombos miniszterelnök a kancellárral folytatott megbeszélése során a politikai problémákról is tárgyalt. Szombaton este Rosenberg szűkebb vacsorát adott.Gombos tiszteletére. 'Feltűnő, hogy a találkozás körül a nemet külügyminisztérium, látszat szerint másodrangú szerepet játszik a nemzeti szocialisták külügyi hivatalával szembén, amelynek vezetőin kivül meg három tagja is reszt vet-t a megbeszéléseken. : „ _ ,, • . . , . . Wií A Journal des uébats különcikkben foglalja össze a berlini találkozásra vonatkozó félhivatalos jelentéseket. Bevezetőül kijelenti, hogy a ... berlini találkozás közelebbi figyelmet erdemei. A londoni magyar küldöttségnek azzal a kijelentésével szemben, hogy Berlinben csak gazdasági kérdésekről folyt a szó. a lap kijelenti, hogyha ez tényleg igy lenne, akkor a találkozást későbbre is halaszt Hittak volna.mert hiszen már előre tisztában lehettek azzal,hogy a tanácskozás hatterében politikai célzatot fognak keresni. Ta/Sz