Bizalmas Értesítések 1933. január-június

1933-06-18 [1479]

:: B e r 1 i n. jaaius 18. tfönbös Gyula miniszterelnök borlini utazásával kapcsolatban a nonet noczetl szocialista párt vezetősége a kövot-uzo közlccónyt adta ki: Ezt a találkozást annak a nőaot küldöttségnek budapesti látogatása vozetto DÓ, amoly Daitz kőv~t vesotósóvcl a "ült hónap vegén tárgyalásokat folytatott. Ennek a kül 'ittség­nek, aint ismeretes, az volt a feladata, hogy Németország teljesen . zilált kereskedelmi viszonyait Magyarországai szemben lehetőleg f yorsan rend behozza, ami mej&epŐen rövid ide alatt sikerült isi z a kezdeménye JŐ erő és az a mindkét rés ről megnyilvánuld jó­akarat, amellyel a • zteavarosgazdasági tefrzetaeg* oldásának nekifogtad, ugylátszik a Sudostraua újjáalakításának egész kérd.ését felszínre vetette és dint a magyar ni.ns .tereinők berlini Játogatása tanúsítja, meghozta az első messzeható politikai kö­vetkezményeit is. A gazdasági belátás, amely a nagyaisiéaet keres­kedelmi viszony szabályozásánál éiváayre jutott, ugy látszik, már a nag^ar-roaán megegyezés megkötésénél is érvényesült és ez további kedvező reményekre jogosít. Rendidéül örvendetes, hogv a nemzeti szocialista párt berlini és bécsi külpolitikai hivatalai ilyen messzemenően jó ugy szolgálatába áll.ttak. fiz valóságos ; pionir—tevékenységet jelent a viszonyoknak mindenit kielégítő jobb újrarendezésére Középeuropának úgyszólván legnehezebben'sza­ba^vozhatö területén. /Eri/ W i e n , 18. Juni. /Wiener Amtliche Nachrichten st el le/ Sin heutiges Wiener Morgenblatt briigt die Berliner «eise des ungarischen Ministerprásidenten Gömbös mit den üeutsóh-österreichischen Beziehungen in Zusammenhaig, will insbesondere wissen, dass von London aus zwischen Bundeskanzler Br, Dollíuss und dem ungarischen Minis te rprásidenten Gömbös zwei Tagé hindurch stundenlange Telephóngesprache stattgefunden hatten. Es wird ferner oinGcrücht vorzcichnot, dass Minis terprasident Gömbös in dor Náho der bayerischen Hauptstadt eine kurze Zusamiaonkunft mit dem auf dor Rückrcisc befindlichon österreichischon Bunaoskanzle r gohabt hatte. Die Politische Korrespondenz wird zu der Feststellung* ermachtigt, dass diese Meldung vollkommen aus der Luft gegriffen ist» es habén weder telephonische Gespráche, noch eme Aisammenkunft statt­gefunden. /UTKB/ Tó/T*

Next

/
Thumbnails
Contents