Bethlen Almanac 1999 (Ligonier)

The Bethlen Home

LIGONIERI BESZÁMOLÓ “A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szentlélek által.” II.Timóteus 1:14. Ligonier már több, mint száz éve az amerikai magyarságra bízott drága kincs, amely, mint egy édesanya, magához ölel bennünket, és akinek a jólétéért mindnyájan felelősek vagyunk. Szeptember elején, a “munka napja” hétvégén a hagyományos hármas találkozón vettem részt. Ezekről szeretnék most beszámolni, hisz közös ügy, ami ott történik. Vasárnap reggel a 10 órás istentisztelettel kezdődött az Amerikai Magyar Presbiteri Szövetség évi gyűlése. Lelkészként, mint vendég, vegyültem el a gyülekezetben. Felemelő volt egy olyan istentiszteleten részt venni, ahol mindent a világiak csináltak. Dudás Ferenc elnök prédikált, érdekesen, több apró humoros történettel fűszerezve mondanivalóját, végig a mindennapi élet síkján maradva. A gyűléseket is végig a közvetlen hangulat és a rend jellemezte. Az idei gyűlésre engem hívtak meg előadónak. Angol nyelven beszámoltam doktori disszertációm témájáról, a kétnyelvű egyház modelljéről. Láthatóan őszinte érdeklődést és támogatást váltott ki az előadás. Bár a presbiterek gyűlése az angol nyelvet használja, a résztvevők érzékenyen reagáltak a magyar nyelv és kultúra értékeire, mint Istentől ránk bízott kincsekre. Ugyancsak nyitottak voltak a magyarságot segítő missziós lehetőségeink és kötelezettségeink betöltésére. Szinte minden gyülekezet számottevő segítséget küld az óhazába. Többen ígérték, hogy az előadásról beszámolnak gyülekezeteikben; a szomszédos Lorain presbitériumában ez azóta már meg is történt. Örömmel láttam a megszokott kedves idős arcok mellett szép számú fiatalságot is (inkább középkorúakat, úgy 30 és 50 között), akik közül nem egy vezető beosztásban dolgozik munkakörében. Technikailag is fejlettebb volt ez a csoport, mint a másnapi lelkészgyűlés. Itt “laptop computerek”-kel pillanatok alatt a jelentéseket nyomtatva és sokszorosítva kézhez kaptuk, míg a lelkészek még mindig “körmölnek”, a kézzel írott és felolvasott jelentésekre csak úgy hallás után szavaznak. A fiatalok között hadd említsem meg a trentoni Les Martin-t, aki New Jersey állam közútjainak volt felelős beosztású főmérnöke, amikor két éve korai nyugdíjba ment, és most, mint teljesidejű diák, a princetoni Teológián tanul, miközben több kisebb magyar gyülekezetben vasárnaponként Igét hirdet. 46

Next

/
Thumbnails
Contents