Bethlen Almanac 1999 (Ligonier)

The Bethlen Home

A presbiterek javaslatai közül most kettőt emelek ki. Az ifjúság aktívabb bevonására javasolják, hogy vasárnaponként a templom­bejáratnál a presbiter vendégfogadó mellett mindig legyen ifjúsági vendégfogadó is. Talán ez biztat majd bennünket is, hisz még felnőtt vendégfogadót is nehezen találunk. A másik javaslat is az ifjúság szerepét hangsúlyozza: legyen csoportos családlátogatás; a lelkész, egy presbiter és egy ifjúsági tag együtt. A Presbiteri Szövetség tudatában van annak, hogy a családlátogatás minden presbiternek feladata. Mivel a presbiterek gyűlése mindig a “munka ünnepe” hétvégén van, így az utóbbi években gyülekezetünkből senki sem képviselt bennünket. Minden gyülekezeti tagot szívesen látnak, nem kell presbiternek lenni a részvételhez. Reméljük, a jövőben akad majd egy­két család, akik azt a hétvéget szívesen töltik Ligonier festői környezetében, a testvérgyülekezetek tagjainak társaságában. A Be­thlen Otthon híres konyhája és a magyar szalonnás piknik se megvetendő hívogató. Hétfő délelőtt közös lelkészi presbiteri úrvacsorás istentisztelettel zárult a presbiteri összejövetel és kezdődött az Amerikai Magyar Lelkészegyesület évi közgyűlése. Ft. Horkay László, a Kárpátaljai Református Egyház új püspöke hirdette az Igét. Ezt követően a Be­thlen Otthon vendégül látott mindnyájunkat. A gyűlés főelőadója Horkay püspök úr volt, aki szerényen, de a Lélek erejével tett bizonyságot krisztusi hitéről és a kárpátaljai magyarság próbáiról, helytállásáról. A sokévtizedes elnyomás és üldözés ellenére tartják a hitet és a magyarságot. A legújabb súlyos árvíz is összekovácsolta őket. Különösen a holland testvérektől kapnak számottevő segítséget, de a németek, az amerikai egyházak is szívükön hordozzák őket. Roppant fontos szerepe van az új magyar egyházi iskoláknak; a püspök úr maga is az órákat látogatva tanult meg annyira angolul, hogy rövid igehirdetéseket, beszámolókat is tartott angol nyelven. Kárpátalján évtizedekig nem volt hivatalos lelkészképzés, az idősebb lelkészek szinte titokban tanítgatták a fiatalabbakat. A püspök úr szerényen megemlítette, hogy ő elsősorban a Bibliából, az imádságokból és az élet iskolájában tanult. Engem mélyen megérintett a püspök úr alázata, szerénysége. Humorára jellemző a záró nyilatkozatunkra való reagálása. Abban hivatalosan is megköszöntük személyes jelenlétüket feleségével, Ibolyával együtt. Az egyik lelkész felszólalt, hogy a püspök úr nem a közvetlenkedő Amerikában él, ahol keresztnéven szólítgatjuk egymást, így Ibolya helyett a “Főtiszteletű 47

Next

/
Thumbnails
Contents