Bethlen Almanac 1999 (Ligonier)

Az amerikai egyháztestekben - In other denominations

Alapítvány modem, és méreteiben is minden igényt kielégítő New Brunswick—i épületébe áthelyezni. Ez a közelmúltban meg is történt. - Kovács Pál ismét egyedül maradt, teljes munkakörrel a vállán. 1996 januárjában vállaltam el, az ő felkérésére, a vasárnapi istentiszteletek vezetését, mivel ami az ezt megelőző tíz hónap alatt olyan-amilyen megoldás volt, senkinek sem volt kedvére. Ez idő alatt 16 alkalommal helyettesítettem őt. De a hagyományos ünnepkörök rendjét nélkülöző, kétnyelvű közös szolgálatok sem számomra, sem a gyülekezet számára nem voltak népszerűek. Valamit segített az 1997 húsvétjától bevezetett külön angol nyelvű és külön magyar istentiszteletek rendje, amikor is Rev. Osterlin, a helybeli lutheránus egyház lelkésze tartott havonta egy-egy istentiszteletet szombat délelőttönként. Tavaly tavasszal ő is nyugalomba vonult. Attól kezdve végzem minden vasárnap délelőtt 10-kor az angol-, délután 2 órakor a magyar istentiszteleteket. Magyarországon, Kanadában, Amerikában szolgáltam száz meg száz tagot számláló egyházakban, de ragaszkodóbb, hálásabb lelkületű gyülekezetben, mint a ligonieri, soha. Kik vesznek részt az istentiszteleken? - Az angol nyelvű szolgálatokon a főépület (Nursing Home) bentlakói; a magyaron (szintén onnan) a még életben lévő 4-5 idős, magyarul is tudó testvérünk, de nagyobb számban a Nyugdíjasok Falujának lakói, továbbá a néhány magyar intézeti alkalmazott, valamint a Zerinváry-Renkey családok tagjai Pittsburghból. A látogatottság vasárnapról vasárnapra “optimális” - azaz eljön mindenki, aki csak fizikailag megteheti. Római katolikusok is egyre többen csatlakoznak hozzánk. Éppen ezért az igehirdetések elvi, teológiai orientációja (a szó reformátori értelmében) “katolikus”, felekezeti szempontból pedig “ökumenikus”. Azt hangsúlyozzuk tehát, ami összeköt, és nem azt, ami szétválaszt bennünket. Gondunk van arra is, hogy amit a szekuláris intézetek kollektív terápia formájában gyakorolnak, az közöttünk is végbe menjen, mint Isten Szent Lelke munkája nyomán megtörténő “katarzis”. Hagyományaink közé tartozik, hogy közös istentiszteletet tartunk a Református Egyesület évi piknikjének résztvevőivel, illetve szeptember elején a Presbiteri Szövetség évi konferenciájának kiküldötteivel. 1996 óta rendszeresen írtam egész oldalas vezércikkeket a Bethlen Home Messenger negyedévenként megjelenő számaiban. Egy-egy postázással kereken 1000 címre küldjük 202

Next

/
Thumbnails
Contents