Bethlen Almanac 1999 (Ligonier)
Az amerikai egyháztestekben - In other denominations
újságunkat. Aktív részt veszek, immár több, mint 20 esztendőn át, a Bethlen Évkönyv szerkesztésében. Eddig többek között hét fedőlaptervem ékesítette a Bethlen Naptár és a Testvériség kiadásait. Végül pedig örömmel írom ide, hogy vállalt szolgálataim jobb betöltéséhez oly sok segítséget is kaptam, mégpedig több alkalommal, mint amelyeket e helyen fel tudnék sorolni. Első helyen gondnokunk, Tóth Béla hűséges, példaadó szolgálatáért mondok köszönetét. Egyénisége, tapasztalatai egyházi és egyesületi életben nagy nyereség egész gyülekezetünk számára. Vele együtt pedig hálás köszönet illeti Szabó Olgát és nővérét, Helen Rose-ot, akik orgonajátékukkal kísérték vasárnaponként az énekelt zsoltárokat, dicséreteket. És hálás vagyok Kovács Pálnak a barátitestvéri szeretet sok-sok ajándékáért, amelyeket megoszthattunk egymással több, mint két évtizeden keresztül. Isten áldó, megőrző kegyelme legyen velük továbbra is! Novák Miklós beszolgáló lelkipásztor Bethlen Home Chapel, Ligonier, Pennsylvania. 203