Bethlen Almanac 1999 (Ligonier)

Közép Egyházmegye - Central Classis

JOHNSTOWN, PENNSYLVANIA Johnstown-Windber Hungarian Reformed Church Johnstown, Pennsylvania Lelkipásztor: Posta József Főgondnok: Nicholas Kovach A johnstowni gyülekezet egyike a legrégibb magyar gyülekezeteknek Pennsylvaniaban. A múlt század utolsó éveiben alakult. Az iparosodással nőtt, majd a gyárak, üzemek megszűntével hanyatlott. A magyar családok is a többi népcsoportokkal együtt munkalehetőség hiánya miatt elköltöztek. A híres Chestnut Street, ahol szinte minden sarkon egy etnikai jellegzetesen szépen megépített templom áll ma is, elnéptelenedett, vagy teljesen elhagyatott és bezárt. Erre a szomorú sorsra jutott a Szent Imre magyar római katolikus templom is, két utcasarokkal odébb a mi templomunktól. Legyen Istennek hála, küzdelmek és nehézségek közepette is a mi templomunknak az ajtaja még mindig nyitva van, habár számban megfogyatkozva is, de minden vasárnap példás pontossággal a kora reggeli órában, 7.30-or az istentiszteleteket az elmúlt esztendőben is megtartottuk. Az Úr szent asztalát 7 alkalommal megterítettük. Betegeinket rendszeresen látogatjuk. Keresztelés, konfirmáció nem volt. Azonban a híres középkori, erdélyi Haller család leszármazottja fogadott házassági hűséget templomunkban. Az elmúlt esztendőben egy idős, 102 éves nőtestvérünket, valamint egy férfi testvérünket kísértük ki a temetőbe. A templom restaurálásán tovább fáradoztunk, természetesen önkéntes munkával A társadalmi terem és a konyharész még mindig hátra van. A lelkészi lakást is tervezzük felújítani és bérbe adni, hogy ezzel is anyagi gondjainkon segíteni tudjunk. Az egyházközségnek Windber környékén szépen rendben tartott temetője van, de az elmúlt esztendőben sem temetkezett oda senki. Annak ellenére, hogy az istentiszteleteket korán reggel tartjuk, az egyháztagjaink hűségesen minden vasárnap és ünnepnap eljönnek a templomba, megértik, hogy ezt a körülmények diktálják. Három gyülekezetnek: a johnstowni, a Duquesne-i és a Springdale-i egyházaknak az istentiszteleti idejét kell összehangolni immár öt esztendeje. A gyülekezet lelki élete harmonikus. Híveinket hosszú esztendőkön át belső lelki kapcsolat köti össze, templomunkat féltő, szerető gonddal 86

Next

/
Thumbnails
Contents