Bethlen Almanac 1998 (Ligonier)
Ausztrália
A johannitarend magyar tagozatának tagjai, akik őt ismerték, becsülték és szerették, sokáig fognak visszaemlékezni reá, példamutató életére és munkásságára. Dr. Hámos Ottó EGY BÁTORÍTÓ SZÓ Az én Uram, az Úr, megtanított engem mint tanítványát beszélni, hogy tudjam szólni igéjét az elfáradtaknak. Minden reggel felébreszt engem, hogy hallgassam tanítványként. Ezsaiás 50:4 Csodálom azokat az embereket, akik tudják, hogy mit, mikor, hol és hogyan kell mondani. Azokat az embereket, akik szívből tudnak másokat bátorítani - azaz nekik természetesen jön - tudják, hogyan bátorítsanak másokat. Nemrég a feleségemmel együtt elmentünk egy istentiszteletre, ahol az ígehírdető missziója a mások bátorítása és felépítése volt. Felfrissülve jöttünk el onnan, mert építette hitünket. Mindenkinek szüksége van erre. Talán azt gondoljuk, hát ez rendben van azok számára, akiknek ez természetes, mert nekik ilyen a természetük. De legyen ez bátorítás azok számára, akik nem születtek ezzel a tulajdonsággal, Isten megtaníthatja nekik. Az imént említett Igéből láthatjuk, hogy Istentől érdemes tanulni, mert O írt erről egy leckét Ezsaiás próféta könyvében. A mi Istenünk a bátorítás, erősítés, vígasztalás Istene, sőt abszolút Mestere. Megadja neked azokat a szavakat, amelyek erősíteni fogják a körülötted lévő gyengéket és azokat, akik egy bátorító szóra várnak. De csak akkor fogod észre venni, ha szétnézel. Sokszor talán már a nap első óráiban is találkozunk valakivel, aki segítségünkre szorul. De Isten tanítani akar arra, hogy ne csak szétnézzünk, hanem vegyük is észre és lássuk meg például a szomszédot, aki az orvosától nagyon rossz hírt kapott, az utóvizsgálatok eredményei kimutattak valamit. Vagy egy munkatárs, aki arra várt, hogy előléptessék, és nem kapta meg. Vagy egy családtag, aki úgy érzi, hogy nem törődnek vele. 206