Bethlen Almanac 1998 (Ligonier)

Ausztrália

Persze egy életét kétnyelvű szolgálattal élő magyar, vagy magyar hátterű egyházban is sokan úgy élnek “együtt”, mint a zsiráf és a tücsök az állatkertben. A princetoni szeminárium egyik diploma kiosztási istentiszteletén hallottuk ezt a hasonlatot. A zsiráf és a tücsök - hangsúlyozta az ígehírdető - toleranciával élik életüket egy úgyevezett közösségben. Megtűrik egymást, de nincs mondanivalójuk egymás számára. Különböző szinten gondolkoznak és mozgásuk is másszerü. Az egyik hangosabb, a másik “magasabbrendűnek” tartja magát és nem nyilatkozik. Az igehirdetésben nemcsak Isten megerősítő kegyelme segít minket, de az igehirdetésnek segítenie kell bennünket abban, hogy “felfedezzük”, jobban megismerjük és elfogadjuk egymást.

William Barclay önéletrajzában (A Spiritual Biography) rámutat az egyház nagy nyomorúságára: a közömbösségre, mely szinte még az üldözésnél is sokkal veszélyesebb. Az igehirdetésnek ezzel is foglalkoznia kell. Sokszor a legnehezebb megszólítani az igével azokat, akik az egyházban nevelődtek fel, és olyan gyakran hallották az evangéliumot, hogy számukra az evagéliumnak nincs is már ereje. Stuart Brisco szerint az igehirdetésnek van egy ilyen feladata is: segíteni “to learn and to unlearn things”.

Manapság sokat beszélünk az egyház anyai szeretetéről. Az egyházról az angol “nőnemben” beszél, de ugyanakkor férfias, prófétai küldetését be kell töltenie. Ez hiányzik manapság a tengerentúlon. Az egyik vasárnapi iskolás fiú mondta gyerekes elszólással, hogy az ő egyháza egy “Non- Prophet Organization”. A non profit helyett. Isteni bölcsesség a gyermeki szájból...

Hadd térjek vissza egy pillanatra az első magyar kivándorlási hullámhoz. Nagyjából az első és legnagyobb kivándorlás 1890 és 1914 között volt. Kanada első számottevő kontingense 1920 és 1939 között jött át az Óceánon, Dél-Amerika és Ausztrália magyarjai 1945 után lettek annyian, hogy egyházakat alapítsanak.

Ez a háború utáni kivándorlási hullám, a magyarországi politikai elnyomás, a szovjet megszállás kérlelhetetlen ellenzéke volt több, mint 40 éven át. A magyar kolóniák új emigrációs feltöltődése következett 1956 után. Az új emigránsok számára új volt az egyházfenntartói adakozás mértéke az Egyesült Államokban és Kanadában, a presbitériuimokban egyre inkább érvényesülő gyülekezeti önkormányzat és mindenek felett az istentiszteletek egyre jobban angol nyelvűvé válása és a magyar nyelvű hívők gyors csökkenése. Emlékeik homlokterében a hatalmas gyülekezetek előtt prédikáló Ravasz László, Baltazár Dezső, Révész Imre, Makkai Sándor, stb. nemzedéke állott, az egyházfenntartás gondjait az egyházi adó, az államsegély és az egyházi birtokok jövedelme viselte.

192