Bethlen Évkönyv, 1993-1996 (Ligonier)
Halottaink
SZABÓ IMRE 1918-1996 KOPJA(FA) HELYETT! 1918. november 14-én egy kicsi faluban, valahol messze Orosziban egy édesanya fájdalmas gyötrődéssel hozott világra egy kisfiút, Szabó Imrét. A szülők nem is sejtették, hogy Aki ezt mondotta magáról: „...én vagyok az élet...!”, milyen életutat kell megfutnia az újszülöttnek, amig a kis falutól eljut a „világ másik végére”, az óceán túlsó partjára és elhangzik a hazahívó szó, 1996. március 7-én. Szabó Imre lelkésztestvérünk élete, küzdelmei tanulság lehet valamennyiünk számára, így hát, ha „madártávlatból” is, nagy léptekben járjuk végig életének főbb eseményeit. Gyermek- és ifjúkora a megszokott falusi környezetben és szokások között telt el. Középiskoláit a miskolci Lévay József Református Fiúgimnáziumban végezte. Hol volt, hol történt az a nevezetes esemény, hogy Isten megszólította és a maga szolgálatába hívta el, nem tudjuk. Talán a szülői ház légköre, vagy áldott emlékű Csorba Zoltán vallástanár, akinek vallásóráira felekezetre való tekintet nélkül szívesen jártak a diákok és akinek Istennek kiszolgáltatott élete néhány esztendő elteltével nekem magamnak is áldásul szolgált, nem tudjuk. Sárospatak volt az ősi alma mater, ahol Isten és az Ő szolgálata felé forduló ifjúember felkészülhetett a szolgálatra. 1942-ben szentelték lelkésszé és még abban az esztendőben két gyermekkel vette feleségül Kardos Erzsébetet. Házasságuk és a lelkészi szolgálat nem volt felhőtlen, hiszen a háború és az utána következő események igen sok nyomorúságot, családok összeomlását hozták magukkal. Nem volt olyan család, amelyet valamilyen módon ne érintettek volna azok az események. És 1956! De sok lélek volt akkor, akiket megcsapott a szabadság szele, és akik az eseményekben a szabadság hajnalhasadását érezték! Ezek közé tartozott Szabó Imre lelkész is. A guzsbavert lélek kiszabadult a rabságból és az úttalanságból kereste a kiútat. Amikor pedig a szárnyaszegetl madár földrezuhant: fájdalom, de egyházi felettesei sem álltak ki mellette és így 472