Bethlen Évkönyv, 1993-1996 (Ligonier)

Dr. Vitéz Ferenc, püspök: A Kálvin Egyházkerület

ROSSVILLE, S.I., NY Lelkész: Dr. Vitéz Ferenc Magyar Reformed Church Rossvillei egyházunk élete, mint mindig, csendes volt az 1995. évben is. Nagy eseményeink nem voltak. Egyházunk népe szorgalmasan járt templomba helyben és több alkalommal át­jöttek Perth Amboyba istentiszteletre és ebédeinkre. Az év folyamán 11 alkalommal tartottunk istentiszteletet, három al­kalommal Perth Amboyba jöttek. Átlagos jelenlét 6. Négy alka­lommal tartottunk úrvacsoraosztást helyben, egyszer Perth Amboyban. Híveinknek rendszeresen küldjük egyházi értesítőnket. A betegek számára Tóth Károly jegyzőnk rendszeresen küld köszöntést. Hat számban járatjuk a Reformátusok Lapját. Egyháztagjaink száma egyházunkban, 1995-ben: 9. Nőegyletünk rendszeresen takarítja a templomot. A kert gondozására kertészt fogadtunk. 1996 tavaszán az egyház eladta a templomot. Hálás szívvel köszönjük híveink buzgóságát, jelenlétét és imádságát, elöljáróink szolgálatát, elsősorban Tóth Károly jegy­zőnk áldozatos szolgálatát. Hálát adunk Istennek, hogy velünk volt és megsegített bennünket szolgálatában. My first year as Chief Elder proved to be a very busy and informative year. I would like to thank my fellow officers and consistory members for their hard work and dedication. In 1994, there were 63 actions voted on by the Consistory; only two were not completed. Thanks should also be given to the entire congregation for it’s support in all of our endeavors, endeavors. The Property and Repair Committee was especially busy this year. Renovations of 11 Lexington were completed in March and the two apartments became occupied shortly thereafter. Improvements were also made at 15 Lexington with the installation of new windows. Dokus Hall was SOUTH NORWALK, CT Chief Elder: Marie E. Papp 179

Next

/
Thumbnails
Contents