Bethlen Évkönyv, 1993-1996 (Ligonier)

Dr. Vitéz Ferenc, püspök: A Kálvin Egyházkerület

segítői gyülekezetünk azon tagjainak, akik nem tudnak eljönni templomunkba, vagy akik kérik őket, hogy otthonaikban keres­sék fel őket. Lelkészeink természetesen a „világ” felé is képvi­selik gyülekezetünket. A tiszteletes asszony lelkiismeretesen kivette részét a hagyományos, jótékonysági célra megrendezett Magyar Tavaszi Bál szervezésében. Kórházi lelkészképzésben is részt vesz, a Beth Israel Hospital aktív lelkészeként. Világ­talanok számára olvas fel könyveket kazettákra a Jewish Braille Institute-ban. Lelkészünk szoros kapcsolatot tart a Főkonzu­látussal, annak New York-i rendezvényein rendszeresen részt vesz, segítve az újonnan érkezettek beilleszkedését és a vendé­gek programjának szervezését. 1995 novemberében ünnepeltük gyülekezetünk fennállá­sának 100. évfordulóját. Jubileumi istentiszteletünk kezdetére zsúfolásig megtelt templomunk. Őseinkre, templomépítő nagy­szülőinkre emlékeztünk könnyes szemmel és énekeltük reformá­tus „himnuszunkat”:, ,Tebenned bíztunk eleitől fogva". Isten­tiszteletünkön és azt követő pazar vacsorán, melyet a New York-i Magyar Főkonzulátus dísztermében rendeztünk, részt­­vettek a magyar diplomácia legrangosabb képviselői, egyházunk vezetői, művész barátaink, ismerőseink és természetesen a ma­gyar testvéregyházak képviselői is. Templomunkban számos ünnepi istentiszteletre is sor ke­rült, több keresztelő, konfirmáció és esküvő résztvevői, szerep­lői számára nyújtott emlékezetes eseményt ez a kis darab ma­gyar föld a világváros szívében. Istennek adunk hálát a Lorántffy Zsuzsanna Női Kör lel­kes működéséért. Szolgálatuk mindig nagy örömére szolgált a gyülekezetnek és vendégeinknek, akik szívesen emlékeznek vissza az asszonyaink által szervezett alkalmakra és várják az újabb finom falatokat... Gyülekezetünk missziós szolgálata aktív, kitűzött céljain­kat — Isten segítségével — sikerült teljesítenünk. Tagdíjsegélyt juttattunk el a budapesti, debreceni és sárospataki református teológiai akadémiákon tanuló diákok részére. Hamarosan egy újabb adományt juttatunk el — hasonló céllal — Kolozsvárra is. Programot indítottunk magyar teológushallgatók amerikai tanulmányútjainak megszervezésére — idén már a második diákot tudjuk fogadni. Kossuth Termünk otthont ad a híres, New York-i Fészek 176

Next

/
Thumbnails
Contents