Bethlen Évkönyv, 1993-1996 (Ligonier)
Szabó Dániel: Tallini legáció
nyírfácskában, ahogy fázósan megbújnak a zöld bundát viselő fenyők között. Átélhettem a függetlenségét frissen gyakorló nép határellenőrzését is észt testvéreink földjére érkezve, ahogyan megkülönböztetett tisztelettel kezeltek, s ahogyan egy orosz fiú ütött-kopott szovjet útlevelét s csomagját át meg átforgatták — s milyen különös — most az orosz fiúval éreztem együtt, s örültem, hogy velünk utazhatott tovább... Hajnalra megérkeztünk. Kemény hideg, északi szél és északi sötétség várt, de a szívemben már ott gyuladozott és melegített a viszontlátás örömének növekvő lángja. Kicsit még várni kellett a találkozóra. Mivel utóljára a fővárosban, fiuk otthonában látogattam meg a lelkipásztor családot, azt hittem, ez az állandó tartózkodási helyük, s az egyetlen nálam lévő borítékon olvasható címzés „Vajke Maarja” a kerületet jelzi. Reggelig vártam. Járkáltam az ébredező városban, mely nem volt hidegebb, mint a váróterem. Nem akartam korán felverni a gyengélkedő családot. Amikor kivilágosodott, taxiba ültem és átadtam a borítékot a sofőrnek. Azonnal megállt. Közölte, hogy ez a cím nem itt, hanem egy Vájke Maarie nevű városban található, ahová Rákverén keresztül tudok átszállással eljutni, s ez legalább 150 km-re van. Kértem, vigyen ő el. Nem, annyi benzint itt nem lehet kapni, igen drága is lenne és tiszta jég az út. Itt voltam tehát barátaim között, csak a címes füzetem maradt otthon, de nálam volt „A Cím”, az öreg lelkipásztoré. Akkor tehát menjünk Rákverére, ahol később egy melegszívű orosz segített megtalálni új buszomat. A buszon már mindenki tudta, hogy hová igyekszem, s a kedvesen rokonhangzású nyelven biztattak, s kezükkel mutatták, hogy imádkoznak érettem. Még nem tudtam, miért ez a nagy együttérzés, de Rákverét s néhány állomást elhagyva valóban jégmezőn autóztunk, s az árokban ülő busz jelezte, hogy itt még sok meglepetés érhet minket. Észak fennsége egyre zordabb lett, s én egyre bizonytalanabb, hogy egyáltalán jó irányban utazom-e. Bennem még a tallini otthon emléke élt... A kisvárosban, vagy inkább településen egyetlen taxi várt vendégekre, de senki nem vette igénybe. Örömmel siettem oda, s hogy elszomorodtam, mikor a sofőr közölte velem, hogy Löuna nevű utca itt nincs. De ő Rákverén lakik, tudja, hogy ott van, 120
