Bethlen Évkönyv, 1993-1996 (Ligonier)

Szabó Dániel: Tallini legáció

menjek oda vissza. A rendőrségre mentem. A szolgálati kocsi kint állt az épület előtt, s bent az irodából egy nagy farkaskutya ugrált neki az üvegezett ajtónak. Talán ő tartott ügyeletet. A rendőrt lehetetlen volt megtalálni. Ki tudja, ő is karácsony estére készülhetett valahol családja körében. December 24-e délutánja volt.

Álltam az utcán, s néztem a fekete varjú nemzetséget, melyet az éhség és hideg egészen megbátorított, s ott lépegettek körülöttem, s szinte várták, hogy hátha enni kezdek, baráti társaságukat ajánlva fel egy karácsonyi asztalközösséghez. Bántott, hogy nem tudom őket mivel megkínálni, s így első mozdulásban csak az asztali imáig jutottam, s az most így hangzott:

„Uram én nem tudom, de Te tudod, hogy én hol vagyok. Ha eddig elhoztál, kérlek segíts célba érnem, és kérlek adj enni valamit a varjúknak is. ”

A városka piaca felé kóboroltam, itt még voltak néhányan, kései vásárlók, csomagolok. Újból oda bátorkodtam valakihez, egyre gyűröttebb borítékommal. Nagy meglepetésemre, emberem barátaival együtt bizonygatta, hogy van ilyen utca, s látva árvaságomat felajánlották, hogy el is visznek. Kérték, szálljak be kocsijukba. Az öreg személyautóra négyen voltunk, de már 3 nagy kutya ült bent. Velem az első ülést osztotta meg négylábú útitársam és én soha udvariasabban autóban még nem viselkedtem. Annyi korábbi tapasztalat ellenére most éreztem át igazán mit jelent, amikor szimatolnak körülöttem.

Újabbkori blokkházakhoz érkeztünk és amikor jóakaróim becsengettek, még akkor is kételkedtem a „hazatalálás” lehetőségében. Jellegzetes észt férfi nyitott ajtót, s bizonygatta, hogy jó helyen járok, amire ugyan alig is volt már szükség, mert a konyhaajtón át megpillantottam drága Lenke nénit, aki leánya és veje otthonában készítgette a karácsonyi asztalt. Csak álltunk, mint a váratlanul fölöttébb megajándékozottak, félve, hogy valamit a földre ejtünk a szavakból és pillantásokból, az áhítatból és a hálaadásból.

Együtt mentünk be a betegszobába.

Az idős pásztor erőtlenül feküdt, s felgerjedező örömének középpontjában imádságát meghallgató Ura jelent meg. A szoba lassan betlehemi fényt kapott és a megvénhedett szolga szolgai formájában Őt éreztem közöttünk.

121