Bethlen Évkönyv, 1993-1996 (Ligonier)
Szabó Dániel: Tallini legáció
Elindultunk. Alig járható hóban csúszkáltunk a Ladával s a határnál kilométereken át előztük a végeláthatatlan, megrekedt kamion karavánt. Végre megérkeztünk Horkai László testvéremékhez, ahol a gyülekezet a teljesen szétrombolt hajdani egyházi iskolát építette újjá, s a tágas portán a nagy hóesésben holland testvéreink rakományát fedezhettem fel. A „Bund” munkásai voltak, egész mikrobusznyi gyógyszer-szállítmánnyal a nagyszőllősi kórház támogatására. A következő délelőttöt együtt töltöttük, s hivatalos látogatásokkal is, közös kapcsolataink útján törekedtünk későbbi utazásaikat egyengetni. Közben minden elérhető helyen „tallini” jegyek után érdeklődtünk — reménytelenül. A vasúti jegyeket az üzérek vásárolták fel, s éppen ezekben a napokban zárt be 132 repülőtér üzemanyag hiányában. Egyik magas-beosztású ukrán barátom mégis azzal biztatott, hogy — bár ő sem tud jegyet szerezni —, menjünk ki a repülőtérre, hátha indul egyegy járat... Kimentünk. Velünk jöttek holland testvéreink is. Ők egy sarokban imádkoztak értünk, nékem László próbált segíteni, akit akkor már a gyülekezeti szolgálata is szorongatott. Végül Isten fáradozását megáldva, egy szép orosz Gyermek- Biblián keresztül megnyitotta az utat és jóakaratot nyertünk. „No, kuda, kuda?” — hová, hová kérdezte a tiszt. „Mindegy, csak Északra” — feleltük, s az utolsó pillanatban mindnyájunk meglepetésére feltettek egy Minszkbe induló gépre, melynek végső célja Riga volt. Csak a Bibliám volt velem, mert minden más az autómban maradt, s így nem sok baja volt az ellenőrzésnek velem. A kicsi, öreg kétmotoros hűségesen küszködött velünk, nagyokat dobódva az északi szélben, s láttam, hogy a mellettem ülő hölgy semmivel sem érzi magát jobban, mint én. Többféle kísérletezés után találtunk egy jó közös nyelvet, a magyart. Kiderült, hogy beregszászi tanárnő, s Rigában élő nővéréhez készül. Rigában a nagy tél közepén szakadó eső fogadott, s míg a szabad ég alatt taxira várakoztunk, bizony teljesen eláztunk. Mégis nagy volt az örömem, amikor új ismerőseim egy alkalmi jegyárustól szereztek egy tallini autóbuszjegyet, s egy éppen induló éjszakai busszal nekivághattam a 300 km-es útnak. A buszon jó meleg volt, száradhattam s gyönyörködhettem a Tallin felé újból megjelenő északi télben, a fehérháncsú 119
