Bethlen Évkönyv, 1990-1991 (Ligonier)
Dr. Tőkés László: Adjanak hitelt szavaimnak!
nem akarva közéleti szereplővé vált. Ezek után politikusnak tartja-e magát, s hol szándékozik dolgozni az elkövetkezőkben: Kolozsváron, Bukarestben vagy Temesváron? — Elsősorban szeretném leszögezni, hogy nem érzem magam politikusnak. Nyilván nincs az életnek és a társadalomnak, így az egyháznak sem olyan vonatkozása, amely valamilyen formában ne volna összeköttetésben a politikával, vagy ne volna politikai vetülete. Továbbra is lelkipásztornak érzem magam, és hogy ezzel a csúnya szóval fejezzem ki magam, főállásban lelkipásztor vagyok, és szeretnék is maradni. Hogy ezzel együtt mi fog még járni akár Bukarestben, akár Kolozsváron, akár Temesváron, azt én előre nem tudom megmondani, de állok elébe. — Távollétében, tudta és megkérdezése nélkül a Nemzetmentési Front tagja lett. Mit szándékozik ezen belül tenni? — Nem is tudom az első hallásra magamra vonatkoztatni igazából ezt a megtisztelő kijelölést. Sokkal inkább azt tartottam fontosnak, hogy az én beválasztásom, jelölésem mit mutat. Azt mutatja, hogy az új romániai vezetés egészen másként gondolkodik, és szerintem jelzés értékű az, hogy engem, akit nagyon gyakran magyar nacionalistának, sovinisztának kiáltottak ki, most a bukaresti vezetés arra méltatott, hogy körébe fogadjon. Ez a tény bizakodással tölt el a jövőre nézve, nemcsak saját sorsunkat illetően, hanem az egész itt élő, a román nép iránt testvéri érzéseket tápláló magyarság jövőjét illetően is. — Ezekben a sorsforduló napokban Tőkés László mit üzen a román népnek? Kérem, mondja ezt el románul. (A román szöveget mi ültettük át magyarra.) — Ez alkalommal, mivel eddig erre nem volt lehetőségem, hazám román népéhez is szólok. Mindenekelőtt azt szeretném elmondani, hogy egyszerűen hazugságok voltak azok a megnyilatkozások, amelyek szerint mi, romániai magyarok az ország ellenségei vagyunk, nacionalisták, irredenták vagy soviniszták. Ez nem jellemző a romániai magyarságra. Az utóbbi napok romániai eseményei azt jelzik, hogy a magyarok román testvéreikkel együtt keltek fel a szabadságért, s közöttük láthatóan a legmélyebb szolidaritás és szeretet alakult ki. Számomra az utóbbi hetek legnagyobb örömét az jelentette, hogy Temesváron pénteken és szombaton, december 15-én és 16-án a temesvári magyar református parókia előtt a románok a magyarokkal együtt kiáltották: szeretünk, nem hagyunk el! Érzéseik között nem volt semmi különbség, s mindannyian 22
