Bethlen Naptár, 1989 (Ligonier)

Dr. Vatai László: Az evangéliumi szabadság

az 1945-től 1968-ig ívelő időt fogják át, nagyjából élete utolsó harmadát. Mind szellemi tevékenysége, mind egyházkormányzása szempontjából, egész életművét tekintve is, ez volt a legfontosabb korszaka.

Püspöksége (1945—48)

Ravasz László 1921-től volt a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, de ez a könyv működésének csak az 1945 utáni szakaszát öleli át; alapvetően mi se foglalkozunk az előző évtizedekkel. Egyik legnagyobb vezetője volt a magyar református egyháznak, csak a kezdeti korok nagy reformátorai hasonlíthatók hozzá vagy múlták felül. Pedig nem volt harcos természet, mint például Méliusz Juhász Péter a 16. században. De az öt felé szakadt országban lelki és szellemi sugárzása körébe vonta az egész magyarságot. Igazi nagysága a háború végén, az összeomláskor és utána mutatkozott meg igazán. Nála nélkül széthullt volna az egyház, és sötétségben maradt volna a nép.

Pedig erősen összenőtt a régi világgal: politikáját, revíziós törekvése miatt, igazolva látta, ő is az ország nagyobbodástól remélte a társadalmi kérdések megoldását; s otthon érezte magát az Akadémián. Nagysága az összeomláskor mutatkozott leginkább, mikor törésre került a sor, tudott szakítani a régivel, az élet minden területén. Csak az igazság érdekelte, nem a régi, nem is az új, hsmem az örök. Ennek a sodrában az elmúlt világot lerázta magáról, s szembehelyezkedett a marxi ideológiával is, felvette vele a harcot. Nem politikusként; csak az örök igazságot, a Kijelentést hirdette az élet minden területén. Hitéből folyt ez a küzdelem, egyháza legfőbb pásztoraként őrizte a nyáját s vele szükségképp a magyar népet. Nincs politikus Ravasz László, de a nempolitikus püspök rendkívül fontos jelenség volt a radikálisan változó magyar világban. Két alapvető ténykedést folytatott: hirdette az Igét és kormányozta az egyházat.

Talán, a valaha is élt legnagyobb magyar igehirdető. Azzá teszi hite, teológiai tudása, az ember mélységeibe látó képessége; művészi kifejező erejével mindenki fölött áll, gondolati formája pedig filozófiai veretű. S az Isten küldöttének érezte magát. Nyugodt, halk szavával karizmatikus erejű szónok volt. Műveltsége szinte átfogó, s mindig vonzotta az irodalom. Kezdettől fogva szigorú értelemben vett biblikus teológus, bár nem fundamentalista. Számára a Biblia a Kijelentés, Isten szava az ember világában, minden körülmények közt igaz és érvényes; teljessége pedig Krisztus. Benne és általa valósultak meg a kijelentett dolgok, s ma is csak a vele való kapcsolat az egyetlen megoldás. Abszolút módon krisztocentrikus.

A legtermékenyebb egyházi író, könyvei egymásután jelen92