Bethlen Naptár, 1989 (Ligonier)
Dr. Vatai László: Az evangéliumi szabadság
s jegyzetekkel látta el. Birtokában van Ravasz kézírásos önéletrajza (Emlékezések); a jegyzeteknek ez volt a legfőbb forrása, s felhasznál sok más hiteles dokumentumot is. így a könyv a háború utáni teljes Ravasz oeuvre-é szélesedik; hiteles tanúságtétele a magyar református egyház 1944 utáni vergődésének és metamorfózisának, s rendkívül éles betekintést enged a magyar nép ezeréves történelme legradikálisabb változásába. Elsőrangú munkát végzett eddig is Bárczay Gyula és az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, s most, jónéhány elhanyagolhatatlanul fontos mű megjelentetése után, ezzel a Ravasz kötettel is hozzájárult a külföldön élő magyarság feladatainak a teljesítéséhez. Kiadta, többek közt, Bibó István tanulmányainak három kötetes sorozatát. Benne a magyar létet és jövőt illető legmélyebb és leghitelesebb történelmi, alkotmányiam és társadalomtudományi írásokat. 1956 egyik legfontosabb előkészítője és legigazabb kifejezője Bibó István volt; Ravasz László veje. ☆ ☆ ☆ A „Válogatott írások 1945—1968" alapján megmutatkozik az igazi Ravasz, s körülötte a református egyház és az akkori magyar élet. Igehirdető és egyházkormányzó ténykedésével erős színt képviselt a társadalom életében, s befolyásolta a sorsát. Közéleti ember is volt a régi világban, a háború után már nem közvetlenül, bár akkor is tisztán megvallotta politikai nézeteit: a demokráciát tartotta a legemberibb életformának. — Könyve világosabb megértéséhez felvázoljuk az életrajzát: 1882-ben született Erdélyben. Kolozsvárt végezte a teológiát, s Böhm Károlynál doktorált filozófiából. 1907-ben teológiai magántanárrá képesítették Sárospatakon, ugyanakkor megválasztották a gyakorlati teológia professzorának Kolozsvárt. 1921-ben, a Dunamelléki Egyházkerület püspöke s Budapesten a Kálvin téri gyülekezet lelkipásztora. Tagja volt az Akadémiának, több irodalmi társaság is besorolta; állásánál fogva ténykedett a parlament felsőházában. Baltazár Dezső halála után, 1936-tól ő lett a konvent és a zsinat elnöke, Európa és Magyarország legsötétebb éveiben vezette a magyar református egyházat. Püspöki tisztéből 1948-ban kényszerítették ki, lelkipásztori állásából pedig 1953-ban. Az 56-os forradalom alatt újra átvette az egyház lelki irányítását, de már 1957 áprilisában végképp el kellett hagynia Pestet. Leányfalusi magányában élt 1975-ben bekövetkezett haláláig. Recenziómban könyve természetes időrendi beosztását követjük: püspöksége (1945—48); csak Kálvin téri lelkész (1948— 53); az 1956-os forradalom és utána néhány hónap; nyugdíjban Leányfalun (1957—68). Ebben a munkájában közreadott írásai, 91
