Bethlen Naptár, 1989 (Ligonier)

Bódás János: Ne zárd ki (vers)

tását tompítja az ország súlyos gazdasági helyzete és ezen be­lül az egyházaké; a középiskolák megindítása komoly anyagi terhet jelent majd a hazai gyülekezeteknek. Ezeken a terheken mi, idekint, nemcsak imádsággal segíthetünk. A segítés módjá­nak előkészítési tervét amerikai és európai gyülekezeteinktől várjuk. A Nőegylet munkájáért ismét elismeréssel és hálával adó­zik a gyülekezet. Két nemzeti ünnepünk rendezését vállalta a Nőegylet katolikus asszony test véreinkkel és a Magyar Egyesü­let női csoportjával ritkán látott nagyszámú közönség előtt. Kultúrdélutánunkat ismét szép közönség előtt tartották. A kará­csonyi vásárunk sikere bíztatta a karikatív munka erőteljes foly­tatását 1989-ben. Az idén az argentin misszióra, az erdélyi mene­külteknek a budapesti református egyházhoz, és az Európai Pro­testáns Magyar Szabadegyetem számára küldtünk nagyobb ado­mányt, valamint ruhacsomagokat is Argentínába, az erdélyiek­nek Budapestre. A Nőegylet elnökségét Sarkadi Mihályné vette át Molnár Györgynétől, alelnöke Éber Frigyesné maradt. Titkár Paróczy Endréné, pénztáros Baranyai Istvánná, jegyzője Varró Miklósné lett. Az egyház pénztárosi teendőit Prokojas Irén vette át a hús­véti istentisztelet után Szombathy Lajos Jánostól, aki mint lek­tor-presbiter továbbra is hűségesen kisegít, amikor a lelkész vagy gondnok távol vannak. Bódás János: NE ZÁRD KI Ha szobád elsötétíted, még mozgásod is tétova. A lelke is keserű annak, kinek sötét az otthona. S ha szíved ablakán leng a bűn elsötétítő függönye, az is gonddal, keserűséggel és démonokkal lesz tele. Ne zárd ki Jézust életedből. Boldogság ott lehet csupán, hol a Világ Világossága tűz be a szívek ablakán. 306

Next

/
Thumbnails
Contents