Bethlen Naptár, 1989 (Ligonier)

Ausztrália

gyülekezeteknek, hogy elszigetelten és messze bár, mégsem va­gyunk árván, megsegít minket továbbra is az Úr. Megsegít akkor is, ha fogy a számunk, ha nagy öregjeink lassan itthagynak ben­nünket, ha nem látjuk többé arcukat megszokott helyükön istentiszteleteinken, kultúrdélutánjainkon, nőegyletünk gyűlé­sein. Szőnyi Istvánná hagyott el először bennünket, egyházunk és nőegyletünk mindvégig hűséges alapító tagja. Szerénysége el­hárított magától minden tisztséget, de élen járt munkában, buz­­góságban egyaránt. Türelme és áradó szeretete békét hozott min­denüvé, ahol csak megjelent. A novemberi temetést februári kö­vette: egyházunk presbitere, dr. Drávetzky István tért meg Urá­hoz. Nyolcvan esztendeje meg nem szűnő szolgálat volt egyháza és a magyarság érdekében. Könyvtárosa volt a Nőegylet és Magyar Egyesület közös könyvtárának, önzetlen és lelkes ter­jesztője a nyugati magyar irodalomnak. Snájder János volt a harmadik nagy öreg, áprilisban szólította magához az Úr. Hosszú betegségét keresztyéni türelemmel viselte; hol kórház­ban volt, hol odahaza, ám amikor csak tehette, megjelent közöt­tünk, ott láttuk az utolsó sorok egyikében, mellette botja, kezé­ben zsoltár. Egyike volt azoknak a délvidéki embereknek, akik­ről Herczeg Ferenc méltán mintázhatta regényei hőseit: hűséges volt egyházához, két anyanyelvéhez, érzelmeiben a magyarság­hoz. Mindhárom kedves halottunkat nagy részvéttel temettük a karrakattai temetőbe, lelkészünk hirdette a vigasztalás igéit koporsóik felett. Istentiszteleteink látogatottsága csökkenőben volt az esz­tendő elején, azt tapasztalhattuk sátoros ünnepeinken is, csak az év vége felé emelkedett újra a harmincas szám felé. Ennek oka részben a gyülekezet már említett elöregedése, másrészről az a körülmény, hogy az újonnan érkezettek el-el maradoznak, vagy egyáltalán nem jönnek hívásunkra közénk. Ezt a jelenséget saj­nálattal tapasztaljuk az elcsatolt területekről származottak közül is, akiknél az egyházhoz való tartozás magyarságuk meg­tartását is jelentette a háború után. A vallásos oktatás, templomba járás elnyomása, a materialista ideológián és annak az ideológiának gyakorlati megvalósításán alapuló állam negy­ven esztendős keserű gyümölcsét mi is tapasztaljuk idekint. Ép­pen ezért boldogan olvassuk otthon megjelenő egyházi újság­jainkban a vallásoktatás intézményes megindulását és imád­kozunk annak sikeréért. Imádkozunk a fasori evangélikus gim­názium és a református középiskolák újrafelállításáért a régi, nagymultú kollégiumaink helyén, melyek érdekében megkezdőd­tek az előzetes tárgyalások, és az evangélikus gimnázium meg­nyitására már a közeljövőben számítani lehet. A jó hírek bizta­305

Next

/
Thumbnails
Contents