Bethlen Naptár, 1989 (Ligonier)

Európa

nak. Szolgálatunk, mint az Ausztriai Református Egyház szerve­zetileg integrált munkaága, rendszeresen számol be az egyház vezető testületéi előtt, a sajnos mindig változó menekült helyzet­ről. A kislétszámú, mintegy húszezer tagot számláló Egyház ezt a munkát, mint a sajátját ismeri el, de anyagi fenntartását illetően kénytelen a testvéregyházak segítségére támaszkodni. Lelkészi szolgálatomban beállott új helyzetről még néhány szót. Az egyház hivatalos megbízása alapján egyedül, a gya­korlatban Kovács Tibor lelkésztársammal együtt végzem a re­formátus menekültek közötti lelkészi szolgálatot. A szabad­időben ő is, én is. ó, mint említettem, kénytelen kenyerét mun­kásként keresni, én pedig két évtizede az állam által fizetett középiskolai tanári állást töltök be főfoglalkozásként. A hirtelen óriásira növekedett menekültmunka arra kész­tette egyházunkat, hogy az illetékes minisztériumtól szabad­ságolásomat kérje egy időre a tanári teendőktől. Az állami tör­vények keretei három hónap szabadságot tettek lehetővé, ami gyakorlatilag az év végével fejeződik be. Ezt a „lélegzetvétel­nyi” szünetet arra kell felhasználnom, hogy minden lehetőséget igénybe véve, új menekült híveinknek legalább egy részét, az Ausztriában szétszórt lágerekben megtaláljam, hogy a hozzá­juk való kapcsolat létrejöjjön. Ez az új helyzet, ha csak rövid időre is, új lehetőség és egyben új anyagi nehézségek elé állítja szolgálatunkat. Ami pénzügyi helyzetünket illeti, fentebb részletezett be­számolóinknak nem az a célja, hogy egy, már régóta és önállóan fenntartott helyi magyar munkát külföldi segítséggel próbál­junk finanszírozni, hanem az új, erdélyi magyar menekültek talp­­raállításáért és lelkigondozásáért szeretnénk minél nagyobb, közös áldozatot vállalni. Befejezésül, Szolgálatunk nevében köszönetét mondok mind­azoknak, akik itt vázolt munkánkat eddig is érdeklődéssel ke­zelték és felelősséggel hordozták. Segítségükre és lehető közben­járásukra sajnos, a jövőre nézve még nagyobb szükség van. Soós Mihály A PÁRIZSI MAGYAR PROTESTÁNS EGYHÁZ Egy külföldön élő gyülekezet alapjaiban rendülhet meg, ha a vele „együtt öregedett”, alapító lelkipásztorát elveszíti. Még inkább, ha a pásztor 52 éven át, saját szavaival élve, „utolsó lehelletéig” elkötelezetten azonosult közösségével, annak min­den baját, gondját, megrendüléseit és egyben örömeit is osztva elég e lángban, 1986-ban. 288

Next

/
Thumbnails
Contents