Bethlen Naptár, 1989 (Ligonier)

Európa

nak. Szolgálatunk, mint az Ausztriai Református Egyház szervezetileg integrált munkaága, rendszeresen számol be az egyház vezető testületéi előtt, a sajnos mindig változó menekült helyzetről. A kislétszámú, mintegy húszezer tagot számláló Egyház ezt a munkát, mint a sajátját ismeri el, de anyagi fenntartását illetően kénytelen a testvéregyházak segítségére támaszkodni.

Lelkészi szolgálatomban beállott új helyzetről még néhány szót. Az egyház hivatalos megbízása alapján egyedül, a gyakorlatban Kovács Tibor lelkésztársammal együtt végzem a református menekültek közötti lelkészi szolgálatot. A szabadidőben ő is, én is. ó, mint említettem, kénytelen kenyerét munkásként keresni, én pedig két évtizede az állam által fizetett középiskolai tanári állást töltök be főfoglalkozásként.

A hirtelen óriásira növekedett menekültmunka arra késztette egyházunkat, hogy az illetékes minisztériumtól szabadságolásomat kérje egy időre a tanári teendőktől. Az állami törvények keretei három hónap szabadságot tettek lehetővé, ami gyakorlatilag az év végével fejeződik be. Ezt a „lélegzetvételnyi” szünetet arra kell felhasználnom, hogy minden lehetőséget igénybe véve, új menekült híveinknek legalább egy részét, az Ausztriában szétszórt lágerekben megtaláljam, hogy a hozzájuk való kapcsolat létrejöjjön. Ez az új helyzet, ha csak rövid időre is, új lehetőség és egyben új anyagi nehézségek elé állítja szolgálatunkat.

Ami pénzügyi helyzetünket illeti, fentebb részletezett beszámolóinknak nem az a célja, hogy egy, már régóta és önállóan fenntartott helyi magyar munkát külföldi segítséggel próbáljunk finanszírozni, hanem az új, erdélyi magyar menekültek talpraállításáért és lelkigondozásáért szeretnénk minél nagyobb, közös áldozatot vállalni.

Befejezésül, Szolgálatunk nevében köszönetét mondok mindazoknak, akik itt vázolt munkánkat eddig is érdeklődéssel kezelték és felelősséggel hordozták. Segítségükre és lehető közbenjárásukra sajnos, a jövőre nézve még nagyobb szükség van.

Soós Mihály

A PÁRIZSI MAGYAR PROTESTÁNS EGYHÁZ

Egy külföldön élő gyülekezet alapjaiban rendülhet meg, ha a vele „együtt öregedett”, alapító lelkipásztorát elveszíti. Még inkább, ha a pásztor 52 éven át, saját szavaival élve, „utolsó lehelletéig” elkötelezetten azonosult közösségével, annak minden baját, gondját, megrendüléseit és egyben örömeit is osztva elég e lángban, 1986-ban.

288